Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A vádlottak – akik közül ketten a pénzügyi szférában dolgoztak - felfigyeltek arra, hogy a magyar pénzintézetek a hitelügyintézésnél a külföldi munkáltatói igazolásokat is elfogadnak.

Megállapodtak abban, hogy olyan személyeket fognak keresni, akik – anyagi ellenszolgáltatás fejében - hamis külföldi munkaviszonyt igazoló okiratokkal magyar bankoktól személyi kölcsönt igényelnek, majd a felvett kölcsön összegét elosztják egymás között.

Az elkövetők a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatos részfeladatokat megosztották egymás között: volt, aki a hiteleket felvevő személyeket hajtotta fel, illetve volt, aki a külföldi munkaviszonyt igazoló okiratokat hamisította meg, míg egyikük a hitelügyintézés során személyesen kísérte el az ügyfeleket az ország különböző pontjain – így Budapesten, Kaposváron, Siófokon, illetve Szegeden - lévő bankfiókokba.

A vádlottak ezzel a módszerrel összesen hét magyarországi pénzintézetet károsítottak meg, akiktől összesen 335 millió forint összegű kölcsönt igényeltek, melyből végül 110 millió forintot meg is szereztek - írta a Somogy Megyei Főügyészség.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2021 májusában csapott le az elkövetőkre, akik közül a bűncselekmények elkövetésében vezető szerepet vállaló négy személyt őrizetbe vette, ők a nyomozás alatt mindvégig letartóztatásban voltak.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a csalássorozatot szervező vádlottakkal szemben 8 és 12 év közötti börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, míg a további elkövetők többségével szemben végrehajtandó, illetve felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.