A kormánypárti politikus szerint "a banki szégyenfal" létrehozásakor az angol példát kellene követni, ahol szégyenfalra teszik azokat a bankokat, amelyekre legtöbb panasz érkezik ezer ügyfelenként. Elmondta, a pénzügyi felügyelet Angliában ugyancsak köteles publikálni a kivizsgált jogos panaszokat is - írta az MTI. Török Zsolt azt kérte a bankoktól, hogy a kormány és a bankszövetség múlt pénteki megállapodása után kidolgozandó etikai kódex ne járjon árdrágítással, hanem váljanak kedvezőbbé, olcsóbbá a banki szolgáltatások. A politikus elmondta, hogy míg Magyarországon nyolc-tíz tételből tevődik össze a hitel ára, Nyugat-Európában csak egy-két tételből, kamatból és egyszeri folyósítási díjból. Török Zsolt úgy fogalmazott, hogy a magyar állampolgárok is ugyanazt a kiszolgálást várják el, mint amit Nyugat-Európában nyújtanak az anyabankok az ottani polgároknak. A bankok Magyarországon sok esetben "elbánnak" az ügyfelekkel, de mi nem elbánást, hanem kiszolgálást várunk el - fogalmazott. Kitért arra, hogy a kormány szerdán tárgyalja azt a PSZÁF-fal kapcsolatos rendeletet, amely megerősíti a szervezet fogyasztóvédelmi hatáskörét, azaz nemcsak bejelentés alapján, hanem saját kezdeményezésére is tarthat vizsgálatokat a bankoknál és a pénzintézeteknél. Török Zsolt közölte: javasolja, hogy a következő hetekben a banki károsultakat képviselő civil szervezetek, a Pénzügyminisztérium, a PSZÁF képviselői üljenek egy asztalhoz, hogy megvizsgálják az ügyfelek gyakorlati tapasztalatait.