A társaság a múlt évben 0,2 százalékal részesedett a magyar piacon, idén az első félévben ez 4 százalékra nőtt, év végére pedig 7 százalékot várnak. A Szentkirályi ásványvíz értékesítését egyértelműen befolyásolta a februárban megkapott világdíj, azóta gyorsan nőnek az eladások. A társaság az ásványvíz értékesítéséből idén 1,5 milliárd forint árbevételre számít, ami jelentősen meghaladja a tavalyit. Jelentősen javulnak az exportkilátások is, nemrég Nagy-Britanniából érkezett nagyobb megrendelés, de már tervezik a kínai cimkét is. A kft. palackozó kapacitása jelenleg 100 millió liter, ezt a következő két évben 100-100 millió literrel bővítik, így elérik a teljes magyar kapacitás csaknem felét. A cég szentkirályi telephelyén most készült el egy 1 millió euró értékű új palackozó-sor. A társaság pénzügyi befektető(k) bevonását tervezi, ám annak ellenére, hogy a világ vezető forgalmazói is érdeklődnek, a céget magyar tulajdonban kívánják tartani.