A kereskedelmi és takarékszövetkezeti informatikában közel 15 éve működő Progadat Kft. is a KFKI informatikai cégcsoport tagjaként folytatja munkáját, miután a KFKI Számítástechnikai Rt. 100 százalékos tulajdont szerzett a cégben – tájékoztatott a KFKI. Szlankó János, a KFKI Csoport elnöke lapunknak elmondta, hogy a társaság egy új, vertikális piacra, a kereskedelem területére szeretett volna belépni, s amennyiben ezt a megjelenést a KFKI saját maga építette volna fel, az több időt igényelt volna, ezért döntött a Progadat felvásárlása mellett. A Progadat 1987-ben alakult, elsősorban a kiskereskedelmi informatikai rendszerek kialakítása és a takarékszövetkezeti banki informatika területén tevékenykedik. A cég tavalyi árbevétele 443 millió forint volt. A Progadat budapesti központjában és 8 vidéki telephelyén összesen 55 munkatárs segíti a több mint 400 kereskedelmi cég, az áfészek, valamint a közel 100 takarékszövetkezet informatikai tevékenységét. A Progadat egyik meghatározó terméke az úgynevezett integrált kereskedelmi információs rendszer (IKIR), amely a bolti értékesítéstől, tehát a pénztárgépektől az analitikus nyilvántartásokon keresztül a mérlegkészítésig, illetve az operatív és döntés előkészítő vezetői információkig végzi el a kereskedelmi tevékenység során összegyűlő adatok feldolgozását. A Probank pedig integrált kisbanki rendszer, amely a hitelintézeti munka informatikai hátterű, úgynevezett front- és back-office területét fogja át, de közvetlen csatlakozást tesz lehetővé a giro-elszámolási központhoz, vagy az ügyfél terminálokon keresztül a széles szolgáltatási kört nyújtó elektronikus banki alkalmazásokhoz is. A csatlakozást követően a Progadat – elsősorban a kiskereskedelmi informatika területén – szoros szakmai és gazdasági együttműködést alakít ki a KFKI Számítástechnikai Csoport cégeivel. A KFKI Számítástechnikai Csoportot a KFKI Számítástechnikai Rt. és a többségi tulajdonában lévő, önálló gazdálkodást folytató cégek együttese alkotja: a Classys, az ICON, az IQSOFT, a KFKI ISYS, az LNX, az Evolit és a frissen csatlakozott Progadat. A KFKI Számítástechnikai Csoport befektetési tevékenységet nem tartalmazó árbevétele 2000-ben 15,8 milliárd forint, a hozzáadott érték 7,33 milliárd forint, az adózás előtti eredmény pedig 1,35 milliárd forint volt. Az árbevétel 53 százalékos növekedést mutat az 1999-es adatokhoz képest. A csoport várhatóan az idén is teljesíti tervét, eléri a kitűzött, mintegy 20 milliárd forintos árbevételt. D. J.