Amikor a magyar kormány tavaly novemberben az üzemanyagárak befagyasztása mellett döntött, a szakadék még nem volt akkora a piaci és a hatósági árak között, hogy az tömegével vonzza az üzemanyagturistákat, sőt a döntést követő hetekben még a piaci árak is a 480-as szint alatt mozogtak.

A háború kirobbanását követően azonban felpörögtek az események, ugyanis az olaj ára az egekbe szökött és a határmenti kutak rendkívül vonzóvá váltak a külföldiek körében, akiket nem mellesleg a gyenge magyar fizetőeszköz is boldogított.

Mindez a statisztikákból is látszik, a NAV adatai szerint a hazai kutak benzinforgalma márciusban 31 százalékkal emelkedett éves bázison, amely rendkívül magas szám, ennél csak 2021 áprilisában láthattunk komolyabb emelkedést, de ott a járvány miatti alacsony bázis volt az ok. Az áprilisi 19,3 százalékos és a májusi 10,3 százalékos többlet is szokatlanul magas.

Májusban 189,6 millió liter benzin fogyott, amely több mint a 2019 augusztusi, vagyis nyári főszezoni mennyiség (186,2 millió). Mostanra a 12 havi gördülő (az adott és a megelőző 11 hónap adata) magyar benzinfogyasztás masszívan 2 milliárd liter fölött van, amelyre korábban nem volt példa. Az ugyanakkor borítékolható, hogy az infláció és a külföldiek kizárása a hatósági árból az év további részében visszaveti majd ezt a lendületet.

A gázolaj esetében ha lehet, még látványosabb a változás. Márciusban majdnem 36 százalékkal nőtt a fogyasztás, majd 21 százalék és 28,4 százalék volt az éves bázisú többlet. A májussal végződő 12 hónapban több mint 4 milliárd liter gázolaj fogyott, amely példátlan Magyarországon.

Az évesített üzemanyag-fogyasztás idén májusban meghaladta a 6,1 milliárd literes összeget, amely rekorddöntés.

Szabadforgalom

A fenti adatok csak a kutak forgalmát tartalmazzák, igaz teljeskörűen, hiszen nem csak a nagy hálózatok, de a fehér kutak forgalma is benne van.

Ennél is részletesebb azonban a jövedéki statisztika, amelyben minden, szabadforgalomba kerülő üzemanyagot tartalmaz, azt is, amit a fuvarozók vagy a mezőgazdasági termelők saját maguk vesznek a nagykereskedőtől. Ez igen hektikusan változik, így mindenképpen gördülő összeggel érdemes számolni.

A benzin esetében ez májusra a 2,1 milliárd litert közelíti, a gázolajnál pedig az 5 milliárdot. Ezek szintén soha nem látott magasságok.

Az állam kaszál a jövedéki adón

Az állam csak az üzemanyagok jövedéki adójából 262,9 milliárd forintot tett zsebre az első 5 hónapban, amely 6,7 milliárddal több mint egy éve ilyenkor. A jövedéki adó fix, az árstopos termékek jövedéki adóját pedig a kormány két lépésben jelentősen csökkentette. A benzin adója literenként 120 forintról először 115-re majd 95-re csökkent, a gázolaj esetében az eredeti 110,35 forintból 105,35, majd 85,35 forint lett.

Ennek türkében is figyelemreméltó, hogy nőni tudott az adóbevétel.