Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Rendkívüli, tíz százalékos béremelést hajt végre a Budapest Airport októberben, tehát a BUD csoport dolgozói novemberben már a megemelt bért kapják – írta a reptér üzemeltetője. A dolgozók márciustól már átlagosan 13 százalékkal – bizonyos munkakörök esetében 15 százalékkal – magasabb bért kaptak, ezt emeli most tovább a cég.

A Budapest Airport 100 százalékos tulajdonú leányvállalatánál, a BUD Security Kft.-nél az utasbiztonsági ellenőrök kezdő alapbére októbertől bruttó 444 800 forint, amely a korábbiakhoz képest tíz százalékos emelkedést jelent. Az utasok tájékoztatásáért felelős terminálüzemeltetési és információs munkatársak kezdő fizetése szintén havi bruttó 444 800 forintra emelkedik. A munkatársak az alapfizetésük és a műszakpótlékok mellett negyedéves bónuszra, munkába járási támogatásra, illetve meghatározott munkakörökben a vállalatnál eltöltött idővel arányos seniority bérre is jogosultak.

A csoport létszáma jelenleg 1379 fő, a bérfejlesztés a teljes csoportot érinti. Az üzemeltető a jelenlegi gazdasági folyamatokra és az infláció mértékére és a növekvő rezsiárakra hivatkozva emelt ismét a dolgozók bérén.

A vállalat a tavalyi évet 143 millió euró nettó árbevétel mellett 87,6 millió euró veszteséggel fejezte be, a 2020-as adatnál a bevétel 25 millió euróval volt több, a veszteség 22 millió euróval kevesebb.

A Budapest Airport részvényeinek 55,44 százaléka az AviAlliance, 23,33 százaléka a Malton, 21,23 százaléka a Caisse de dépôt et placement du Québec tulajdonában van.