A dolgozók 61 százaléka kapott idén fizetésemelést, de többségük legfeljebb 10 százalékot, vagyis a teljes bérfejlesztését elviheti az infláció – számolt be az RTL Híradó a Pulzus Kutató május elsejére készített, reprezentatív kutatásának eredményeiről. A felmérés alapján a munkavállalók ötöde tart attól, hogy elveszítheti állását Magyarországon.

A minimálbért, illetve a szakmunkás bérminimumot 19 és fél százalékkal emelték idén, de a kutatás eredményei alapján a dolgozók 36 százaléka viszont egy forinttal többet se visz haza, mint egy éve – a Pulzus Kutató friss, reprezentatív felmérése szerint. 61 százalék kapott bérfejlesztést idén, 1 százalék nem válaszolt, 2 százalék pedig nem dolgozott tavaly.

A 10 százalékos emelést viszont az infláció el is vitte: az infláció márciusban már 8,5 százalékos volt. A Magyar Nemzeti Bank szerint viszont 10 százalék körülire gyorsulhat éves szinten a pénzromlás. 

A dolgozók 39 százalékának szerencsés lehet, mert bérét a pénzromlás üteménél nagyobb mértékben emelték. Mégis nagyjából minden második munkavállaló elégedetlen a jelenlegi keresetével.