A dolgozók a februárban esedékes bérüket még nem kapták meg, és novembertől a levont járulékok és önkéntes pénztári befizetések sem érkeztek meg a címzettekhez. Miután januártól állásidőn vannak, így a munkaviszony megléte miatt nem folyamodhatnak munkanélküli segélyért, nem függeszthetik fel a hitelük fizetését és nem változtathatnak munkahelyet - mondta Imrik Tamás, a cég üzemi tanácsának elnöke. A megjelentek Tisztességes elszámolást, Ezek eltűnnek és a dolgozók..., valamint Meddig tart az offshore? feliratú táblákkal demonstráltak.

A megmozduláson ismertették Szűcs Viktor Géza ügyvéd levelét, aki a tulajdonosok nevében együttműködést ígért a dolgozóknak. Mint többször elhangzott: a valós tulajdonost, akivel tárgyalni lehetne, a mai napig nem sikerült beazonosítani.

Mesterházi Pál, az EVM Zrt. szakszervezeti titkára a gyár leépülését ismertette, hogy most egy telephelyen száz embert foglalkoztatott a gyár, míg valamikor 3 telephelyen 8 ezren dolgoztak a cégnél, amelynek márkái az Ultra, a Bip és a WU2 is.

Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) elnöke biztosította a megjelenteket, hogy a legnagyobb szakszervezeti szövetség kiáll értük. Kifogásolta a személytelenséget, amelybe a tulajdonosok burkolóznak.

Az elnök végül felolvasta Puskás Ferenc vezérigazgató lemondó nyilatkozatát, amelyben nem sok esélyt lát a cég likviditásának rendezésére. A javaslata az volt, hogy az eszközök értékesítéséből befolyt pénzből fizessék ki a követeléseket.

Ahogy a Napi.hu korábban írta, a cégbírósági adatok szerint folymataban van az EVM Zrt. tulajdonosváltásának bejegyzése, a cégadatokban az utolsó tulajdonos egy nem szakmai befektető, a Greenlight Budapest Reklámügynökség Kft. A társaság új vezérigazgatóját azonban már bejegyezték (januári hatállyal), az egy Puskás Ferenc István nevű személy, akinek nevén az EVM már a 16. vállalkozás. E cégek mindegyike nehéz helyzetbe került vállalkozás, vagy végrehajtás alatt állnak, vagy elindult ellenük a végelszámolás, felszámolás vagy kényszertörlés, s akad köztük olyan, amely már felszámolással jogutód nélkül megszűnt. A cég tartozásai elérhetik az egymilliárd forintot.