A haderőfejlesztés terén régóta napirenden lévő és elengedhetetlenül szükséges tényező a forgószárnyas-, azaz a helikopterképesség megújítása. Ennek nyomán a már hadrendben lévő eszközök nagyjavításon estek át, de a meglévő Mi-8-as és Mi-17-es szállító helikopterek hamarosan elérik üzemidejük és rendszerben tarthatóságuk végső határidejét. Ezért első körben ezek pótlásáról döntött a tárca az új helikopterek beszerzésével, az Airbus céggel már szerződést kötött - írta a HM az MTI-nek küldött közleményében.

Húsz darab könnyű, többcélú H145M típusú helikopterek katonai változatának beszerzéséről döntött a honvédelmi tárca. "Egyértelműen kijelenthető, hogy a fegyverrendszer és az egyéb technikai felszereltség vonatkozásában minden fontos harcászati és technikai szempontból szükséges képességet" biztosít a gyártó. Az Airbus a helikopterek mellett egy felszerelési, oktatási és támogatási csomagot is ad a honvédségnek - írták a közleményben.

QP | Quality Placement

A tárca a közelmúltban a pilóták kiképzésére és az oktatási célok mellett egyéb katonai feladatokra is alkalmazható Zlin típusú kisrepülőgépeket szerzett be, valamint ezek mellett többfunkciós csapatszállító Airbus A 319-es repülőgépekkel bővítette a honvédség légiflottáját. Hamarosan a haderő vegyes flottájában jelenleg meglévő képességhiányok pótlására futár, illetve felderítő feladatokra is alkalmas kisebb repülőgépek, továbbá nagyobb méretű és teljesítményű, teherszállításra és légideszant feladatokra is alkalmas, úgynevezett "rámpás" katonai repülőgépek beszerzését indítják el - közölte a HM.

Több tízmilliárdért vásárolnak, nem nyilvánosan

A kormány a 2018-as költségvetésben korábban 75 milliárd forintot különített el katonai szállító repülőgépek vásárlására. A 2019-es költségvetésben pedig 30 milliárdot fordítanak helikopterek és repülőgépek beszerzésére, erről júniusban beszélt Németh Szilárd honvédelmi államtitkár a Magyar Hírlapnak.

A HM szerint a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programmal az elmúlt negyedszázad legnagyobb volumenű és modernizációs folyamata vette kezdetét. "A cél egy 21. századi modern hadsereg felépítése."

A kép forrása: MTI Fotó/Máthé Zoltán.