Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ennél drasztikusabbra aligha sikerülhetett volna a Pepsi magyarországi érdekeltségének tavaly már beharangozott átszervezése. A jelek szerint ugyanis - sajnos - jól tippeltünk akkor, amikor a 2013-as eredménybeszámoló kiegészítő melléklete alapján, valamint a Danone Kft. budapesti üzemének bezárása kapcsán azt latolgattuk, hogy a Pepsi is lakatot tehet fővárosi egységére és ez jelentős elbocsátásokkal is jár. (Akkor az esetleges bezárást firtató kérdéseinkkel kerestük a céget is, de válaszokat nem kaptunk.)

A Pepsi-termékeket gyártó és forgalmazó Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipari Zrt. (FÁÜ) eredménybeszámolójának kiegészítő mellékletében azt közölte, hogy "2014 áprilisában a vállalat vezetésének döntése értelmében, az új piaci modell kiépítésének egyik fontos lépéseként bezárta a soroksári gyárat. Ezzel a döntéssel megszűnt a saját termelés, a saját termelésű termékek előállítása. A társaság a készterméket a bérpalackozótól vásárolja meg. A FÁÜ Zrt. a 2014-es év első harmadában még folytatott gyártási tevékenységet, de 2014 májusától a társaság fő tevékenysége a nagykereskedelem lett".

Google StreetView

Azt, hogy előbb-utóbb kemény lépésre szánja rá magát a tulajdonos - az amerikai P-Americas LLC - az évek óta halmozódó komoly veszteségből, a kényszerű tőkepótlásból, a létszámleépítési tervekből, az erre félretett céltartalékból, illetve a termelőeszközökre érvényesített terven felüli, több mint félmilliárd forintos leírásból már sejteni lehetett. A tulajdonos tavaly két lépésben összesen több mint 6,5 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre, amivel a saját tőke végre pozitív lett, az év végén megközelítve a 4,6 milliárd forintot a 2013 decemberi bő félmilliárdos mínusz után.

Végkielégítésre a 149 milliós erre elkülönített céltartalékból több mint 115 millió forintot fizettek ki azzal párhuzamosan, hogy az átlagos létszám 271-ről 214 főre csökkent - 2012-ben még 347-en dolgoztak a cégnél. A létszámleépítéssel a személyi jellegű ráfordításokból 300 millió forintot faragtak le, a végösszeg így 1,7 milliárd forintot tett ki.

Az átalakítás az eredményen még nem éreztette hatását, az adózás előtti 1,4 milliárd forintos mínusz gyakorlatilag megegyezik a 2013-as veszteséggel. Üzemi szinten a veszteség közel 200 millióval lett kisebb a 2013-asnál, miközben hasonló mértékben romlott a pénzügyi műveletek eredménye. A bevételek ezzel szemben - jó ideje tartó lejtmenet után - növekedésbe váltottak, a 18,5 százalékkal 19,5 milliárd forintra gyarapodó nettó árbevételen belül a gyártási tevékenység súlya már nem érte el a 15 százalékot. Szintén a kereskedelmi fókuszt jelzi, hogy az anyagjellegű ráfordítások közel 29 százalékkal 17,2 milliárd forintra ugrottak.

A meglóduló forgalom azt eredményezte, hogy csökkent - bár továbbra is tetemes - a Pepsi lemaradása a nagy rivális, a Coca-Cola mögött a magyar piacon. A Coca-Cola HBC Magyarország Kft. 2014-ben hajszálnyival növelte csak nettó árbevételét - csökkenő kivitel és erősödő belföldi forgalom mellett -, 92,2 milliárd forintra, ami 4,7-szerese a Pepsi hasonló adatának. Tavalyelőtt még 5,6-szeres volt ez a különbség, 2011-ben pedig nem egészen négyszeres.

Az értékesítés költségein sikerült sokat lefaragni - többet, mint amennyivel az igazgatási költségek nőttek -, így az üzemi eredmény az egy évvel korábbi több mint triplájára, 3,4 milliárd forintra ugrott. Társasági adóra 579 millió forint ment el. A több mint 2,7 milliárd forintos adózott eredményt az eredménytartalékból kivett 13,3 milliárd forinttal együtt osztalékként hazavitte a tulajdonos. Ez a 16 milliárd forint osztalék több mint háromszorosa a 2013-ban kivett ötmilliárdnak, amelyet egyébként szintén jobbára a tartalékból teljesítettek.

A Coca-Colánál is folytatódtak a létszámleépítések, a 2014-es átlagos állományi létszám 1115 fő volt a 2013-as 1193 után. Ennél a mintegy 6,5 százaléknál kisebb mértékben, 1,7 százalékkal szorították le a személyi jellegű ráfordításokat, 9,7 milliárd forintra.