Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hiába alapítottak ugyanis több új céget, jelentettek be kevesebb csődöt és indítottak kevesebb felszámolást és kényszertörlést, mint az egy évvel ezelőtt, ezek együtt sem tudták ellensúlyozni a működő cégek számának csökkenését: a 2018 második negyedévi 499,8 ezerhez képest idén 491,7 ezer aktív cég szerepelt a Bisnode-csoport friss, június végi adataiban, ami több mint másfél százalékos csökkenést jelent.

A cégalapítási kedv a negyedévben látványosan, több mint 8 százalékkal emelkedett, így összesen 14,9 ezer céget hoztak létre. A csődök eleve nagyon alacsony száma tovább csökkent: 14 helyett csak 12 százalék volt, miközben a megszűnések száma 4 százalékkal, 19,5 ezerre emelkedett.

Iparágak szerint az új cégalapítások számát nézve messze az építőipar vezet: 3024 céggel, ez 23 százalékos emelkedés az egy évvel korábbihoz képest, és csaknem kétszer annyi, mint a második helyen álló szakmai, tudományos, műszaki tevékenység ágazat (1,5 ezer új cég). A dobogóra a kiskereskedelem került még fel, 1,3 ezer új vállalkozással.

Számos ágazatban ugyanakkor a cégalapítási kedv visszaesése észlelhető: ide tartozik a textilipar, a gépipar, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, a bútorgyártás, a közigazgatás, védelem; kötelező társadalombiztosítás, oktatás, művészet, szórakoztatás, szabad idő, illetve a legnagyobb visszaesést produkáló kommunális tevékenység (villamosenergia, gáz, gőzellátás, légkondicionálás, víz, szennyvíz, hulladék) ágazat.

A működő cégek száma általános a visszaesés minden iparágban, három ágazat kivételével, ezek:

  • ipari gép, berendezés, eszköz javítása (+0,7 százalék),
  • kommunális tevékenység (villamosenergia, gáz, gőzellátás, légkondicionálás, víz, szennyvíz, hulladék) (+2,7 százalék),
  • építőipar (+2,7 százalék).

A legtöbb céget a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység területe vesztette, ahol a korábbi adatokhoz képest 1,7 ezerrel kevesebb aktív cég volt (ez tavalyhoz képest 2 százalékos visszaesés), igaz itt működött a legtöbb cég az iparágak közül, összesen 81,6 ezer. Sok céget vesztett még a nagy- és a kiskereskedelem: 1665-tel és 1488-cal kevesebb cég működött, ami 4, illetve 2,8 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest.

A megyék közül mindössze egy olyan volt, ahol nőtt a cégek száma tavalyhoz képest: Nógrád megyében kevesebb mint fél százalékos emelkedést jelentett az, hogy 21-gyel több működő cég volt idén. Az összes többi megyében csökkent a működő cégek száma, a legjelentősebb, több mint 3 százalékos esést Komárom-Esztergom megyében, a legkisebb mértékű, kevesebb mint 0,1 százalékosat, pedig Győr-Moson-Sopron megyében mérték - tette hozzá Keleti József, a Bisnode
Magyarország
ügyvezetője.

Látványos földrajzi eltérés van a cégek számában: a fővárosi 193 685-tel, illetve a Pest megyei 75 854-gyel szemben a legerősebb megye Győr-Moson-Sopron, amely 18 605 működő céget tudott felmutatni. Ezzel párhuzamosan a legnagyobb a cégalapítási kedv is az előbbi kettőben volt: a fővárosban 7252, Pest megyében 2151 új céget alapítottak ebben az időszakban.