Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Uniqa csoport jelenleg 20 országban 38 különböző biztosítót működtet, amelynek összesen 9 millió ügyfele van - mondta el Wolfgang Kindl, az Uniqa International vezérigazgatója. Az osztrák biztosító 5,5 milliárd eurós díjbevételének 35,7 százaléka származik Ausztrián kívülről, ebből 23 százalék a közép-kelet-európai érdekeltségekből, amelyek egyébiránt a szerződések 44 százalékát kezeli és ahonnan az Uniqa ügyfeleinek 58 százaléka lakik.

A biztosítási csoport tavaly 1,977 milliárd eurós díjbevételt tudott felmutatni, míg az idei első negyedévben 564 milliós eredményt tudtak elérni - ez a tavalyi bázishoz képest jelentős, 22,8 százalékos növekedést jelent. Kindl szerint az Uniqa International tavalyi eredményébe már nem számították be a német üzlet eredményét, amelyet tavaly értékesítettek - ennek köszönhető, hogy a csoport díjbevétele csökkenést mutat a 2011-es 2,3 milliárdhoz képest. Oroszországban csak bankbiztosítási területen van jelen az Uniqa, ahol csak életbiztosításokat értékesítenek.

Az elmúlt 7 évben - 2006 és 2012 között - az Uniqa csoport Kelet-Közép-Európában 61 százalékos növekedést tudott elérni, szemben a piac 30 százalékos növekedésével. A régió biztosítási piaca Magyarországot leszámítva mindenhol számottevően tudott bővülni, ám hazánkban a piac 7,5 százalékkal zsugorodott. E téren kedvező, hogy az Uniqa itt is legalább 0,8 százalékos bővülést tud felmutatni. A visegrádi országok bővülése - a rendkívül elkeserítő magyar adatok ellenére - 37,3 százalékos bővülést mutat, s az Uniqa-nak ezt sikerült meghaladni, hiszen a csoport növekedése az érintett 4 országban 50,9 százalékos volt.

Kelet-Európában a tizedét költik biztosításra, mint a nyugatabbra

A további növekedési potenciált jól mutatja, hogy a biztosítási díjbevételek a GDP-nek mindössze 3,9 százalékát teszik ki - itt az ügyfelek éves szinten 386 eurót költenek biztosításra évente - nagyjából a nyugat-európai szint tizedét, amit jól mutat, hogy Olaszországban és Svájcban az egy főre jutó biztosítási költés 2191 eurót tesz ki, ami a GDP-hez mérten 7,1 százalékos értéket jelent.. (Persze, Romániában és Ukrajnában ennél is rosszabb a helyzet: az ottani egy főre jutó 62 eurós biztosítási költés az adott országok GDP-jének 1,7 százalékát adja.

A fejlődés lehetősége adott, épp ezért az Uniqa 2.0. program azt tervezi, hogy a jelenlegi 1,3 milliárdos nyereséget 2 milliárdra növeljék, s 2020-ra 15 millió ügyfelük legyen, s a régió 5 vezető biztosítója közé kerüljenek. (Jelenleg - akárcsak Magyarországon - a 6. legnagyobb szereplők.) Egymárkás modellt követünk - mondta el Kindl, jelezve ugyanakkor, hogy az organikus növekedést jól segítik az olyan együttműködési megállapodások, amelyet például a Raiffeisen Internationallal kötöttek.

Othmar Michl, a hazai érdekeltség eredményeivel kapcsolatban elmondta, ha az eredeti tervek valósultak volna meg, a biztosítónak már 100 milliárd forintos díjbevételnél kellene tartania, ám ezzel szemben annak kénytelenek örülni, hogy a vezető biztosítók közül tavaly - a Magyar Posta Biztosító mellett - egyedül az Uniqa tudta növelni díjbevételét. A nem korrigált adatok szerint a biztosító díjbevétele 54,3 milliárd forintot tett ki, ami 2,2 százalékos bővülés - ezzel a piaci részesedés 0,6 százalékkal, 7,1 százalékra nőtt. A piac egésze ugyanakkor ebben az időszakban 6,5 százalékos díjbevétel-visszaesést tudott elkönyvelni.

Nem lehet kizárni az akviziciókat

A biztosító 674,4 milliós adózás előtti veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, ám biztosítási különadó nélkül 981,3 milliós progfitról tudtak volna számot adni. Öröm az ürömben, hogy az eredmény így is jelentősen javult: a 2011-es mínuszt 1,153 milliárd forinttal sikerült csökkenteni. A javuló számokban visszaköszön az uis, hogy az 5,7 százalékos tavalyi infláció ellenére a biztosító költségeit 2,4 százalékkal tudták cskkenteni, s az is, hogy a kárhányad 57,5 százalékról 56,4 százalékra csökkent. Ez utóbbival kapcsolatban Othmar Michl jelezte: az idei év nem túl jól indult, hiszen az első negyedévben a hidegebb időjárás okán 2500 kárbejelentéssel több érkezett a biztosítóhoz. Ennek ellenére - főként a 2011 végén meghirdetett költségcsökkentési program révén - az első három hónap során 106 millió forintos eredményt tudtak elérni, szemben a tavalyi 37 milliós veszteséggel.

Alapvetően organikus növekedésben gondolkodunk - mondta a Napi kérdésére Wolfgang Kindl, aki szerint ugyanakkor nem lehet kizárni az akviziciókat sem. A helyzet erre egyébként a szakember kapcsán adott, hiszen számos biztosító kényszerül felülvizsgálni korábbi üzletpolitikáját s feladni olyan piacokat, ahol szigetszerűen vannak jelen. Mi nem akarunk újabb piacot elhagyni, jeleztük, hogy itt akarunk üzletet szerezni, hosszú távra tervezünk. Csak olyan üzletbe vágnánk bele, amely komoly vizsgálatok mellett komoly mértékben járulna hozzá a társaság üzletpolitikájának teljesüléséhez - mondta a vezérigazgató.