Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A közlekedési cégnél működő szakszervezetek mostanra felsorakoztak az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) mögé, amely már október elején - elsőként - közölte, 15 százalékos emelést tart elfogadhatónak. Az EKSZ mielőbbi érdemi folytatást sürget miután a csütörtöki egyeztetésen a BKV nem állt elő béremelési ajánlattal - írja közleményében az érdekvédelmi képviselet, amely szerint a tárgyalás legfeljebb formális megbeszélésnek volt csak tekinthető.

A munkavállalói oldalon egységesen 15 százalékos emelés az elvárás - idézik Naszályi Gábort, az EKSZ elnökét, aki a cég vezetésének írt levelében is felhívta Bolla Tibor vezérigazgató figyelmét arra, hogy ezt a mértéket csupán a teljesíthetőségi korlátok miatt állították be mindössze 15 százalékra, holott valójában ennél sokkal nagyobb bérfejlesztés is indokolt lenne.

Az EKSZ az idei, 2019-es 8 százalékos bérfejlesztést nem írta alá, ezzel is jelezve, hogy méltatlanul kevésnek tartja azt. Az elnök szerint azóta a BKV-nál a "bérkiáramlás" jóval magasabb volt az erre az évre elfogadott mértéknél, szerinte ráadásul az előrejelzések szerint 2020-ban határozottan két számjegyű emelés várható.

Az elnök szerint egyébként azt is előre tudni lehetett, hogy a BKV-s járművezetők létszámának akár csak részleges feltöltése is jövedelemcsökkenést fog eredményezni a régiek körében. Ez így is lett - szögezi le. Beigazolódott a szakszervezetnek az évek óta hangoztatott véleménye is, miszerint a BKV-nál kimutatott átlag jövedelemszinthez rengeteget kell túlórázniuk a munkavállalóknak. Súlyos problémának tartja az elnök azt is, hogy a cég milliárdokat költ gyorsan lemorzsolódó újak kiképzésére is, ahelyett, hogy ezt a pénzt megfelelő bérekre költené. Felhívja a figyelmet arra is, hogy az alacsony bérek miatt a BKV-nál a mai napig kevés a karbantartó és egyéb kiszolgálói területen is súlyos létszámhiány van - foglalják össze a közleményben álláspontjukat és érveiket.