A kirakatokban manapság kétféle kiírást látni, az egyik a karácsonyi bevásárlásra buzdít, a másikon pedig eladót keres a bolt. De mindegyik keres, szinte kivétel nélkül, legfeljebb nem írja ki - értékel a portál.

A statisztikából is kitűnik, hogy év vége felé, októberben és novemberben azért még sokat lustálkodnak a vásárlók és a teljes novemberi költekezés - hiába a sok Black Friday - összességében nem nagyobb az októberinél. Persze az elmúlt években azért záródott az október-november hónapok ollója, de az igazi megugrás az év utolsó hónapjára maradt. Ami nem kevés, egy 150 milliárdnyival több folyik ki a zsebekből decemberben a megelőző hónapok költekezéséhez mérten.

Az pedig már megszokott, hogy az előző évhez képest is nő a boltos költekezés. 2018-ban előreláthatóan 30 százalékkal több pénzt hagyunk a boltok pénztáraiban, mint öt esztendővel korábban.

Ömlik a pénz ajándékokra a boltokban

Az ajándékvásárlás terepe az iparcikkes bolt, például műszaki cikk, ruházat, könyv, játék. Könyvből és játékból az éves értékesítés nagyobbik fele karácsonyra jut. A blokkk.com most úgy nézte a statisztikát - némi módszertan szükséges -, hogy az iparcikk adatokból leszedte a webáruházak forgalmát (a statisztikában az iparcikkes forgalomnak része a webáruházi értékesítés).

Ebből az kerekedik ki, hogy a különféle iparcikkekre mintegy 70 milliárd forinttal többet költünk decemberben, mint novemberben, a különbség zöme pedig ajándékvásárlás. De ajándékokra ennél sokkal többet költenek a családok, hiszen van, aki a weben veszi meg (az ebben a számban előbbiek miatt nincs benne), ráadásul már novemberben, sőt, az ajándék bármi más is lehet, amit nem boltban veszünk meg, például egy utazási utalvány, vagy színházjegy, mindezek összege túllépheti a 100 milliárd forintot. Ez családonként 28-30 ezer forintot jelent átlagosan. (Sokféle érdekes felmérés jelenik meg egyébként a karácsonyi ajándékvásárlásról, de oda kell figyelni arra, kiket is kérdeznek meg.)

Beindultak a karácsonyi vásárok is, és nem marad el az ünnepeket követő csere-bere, amikor a nem tetsző, vagy kétszer is megkapott ajándékokkal a hónuk alatt állnak ismét sorba a vásárlók a boltokban.

Készülnek persze az ügyeskedők is, így karácsonykor sem árt figyelni az árakat, kapunk-e nyugtát, és készülnek a zsebtolvajok is, kihasználva a nagy tömeget. A webáruházi vásárlók pedig izgulhatnak, megérkezik-e időben az ajándék, ha csak már meg nem vették valamelyik Black Friday akcióban. Úgy egyébként nagy ünnepi akciók nem lesznek, hiszen megy a bolt így is, legfeljebb az ünnep előtti utolsó pillanatokban szórnak ki valamit olcsóbban a boltosok. De ez alól a webáruházak kivételek, hiszen körükben olyan éles a verseny, hogy még karácsony előtt is csalogatják magukhoz a vásárlót - nyilván a másik webáruház elől, nincs az évnek webes akció nélküli napja.