Egy vidéki városban lévő "Non-stop Vegyesbolt" nevű üzletben éjszaka ellenőrzést tartott a fogyasztóvédelmi hatóság. A nagyobb nyomaték kedvéért rendőröket is vittek magukkal, akik igazoltatták is a boltból sörrel távozó fiatalkorúakat. A sör árát azután a pénztárgépben sem találták meg az ellenőrök. A városnak, a boltokról szóló rendelete kimondja, hogy este 22 óra és reggel 6 óra között csak azok a boltok tarthatnak nyitva, amelyek ebben az időszakban nem árusítanak alkoholtartalmú italokat. A sörrel távozó fiatalkorúak ezt bőven este 22 óra után tették. A fogyasztóvédelmi hatóság ezért 165 ezer forintra bírságolta a bolt tulajdonosát.

Az igazi probléma ezután következett: a fogyasztóvédelmi hatóság értesítette - a határozatban meg nem nevezett - másik hatóságot, amely 3 hónapra bezáratta a boltot és 1 millió forint bírságot is kilátásba helyezett a tulajdonosnak, ha nem húzná le negyedévre a rolót. Ekkor ment el a bolttulajdonos a bíróságra, mert ez már sok volt neki. A fogyasztóvédelmi bírságot megfellebbezte, tehát az még nem volt jogerős. A másik hatóság pedig egy szó nem sok, annyit sem szólt hozzá, csak küldte neki - a fogyasztóvédelmi hatóság jelzésére hivatkozva - a boltbezárási határozatot.

Az elsőfokú bíróság hatályon kívül helyezte a határozatot

A bíróság megállapította, hogy a hatóság bizonyítási eljárást nem folytatott le, kizárólag a fogyasztóvédelmi hatóság által közölt tájékoztatásra alapította határozatát. Hangsúlyozta: nem mentesíti a hatóságot a tényállás tisztázásra irányuló kötelezettsége alól más hatóság értesítése, az abban foglalt adatok nem pótolják a szükséges bizonyítékok beszerzését. Az értesítés mindösszesen arra volt alkalmas, hogy hivatalból eljárást indítson. Az eljárási szabályok megsértését olyan súlyúnak minősítette a bíróság, amely az ügy érdemére is kihatással volt. Kimondta, a másik hatóság akkor járt volna el jogszerűen, ha - a fogyasztóvédelmi hatóság értesítését követően - az általa hivatalból indított eljárás során a tényállást a szükséghez mérten teljes körűen feltárja, vagy (amennyiben annak jogszabályi feltételei fennállnak), a fogyasztóvédelmi hatóság jogerős határozatának meghozataláig a saját eljárását felfüggeszti.

A hatóságok nem arról ismertek, hogy belenyugszanak a határozataik megkérdőjelezésébe. A másik hatóság el is ment a Kúriához felülvizsgálatért. Itt annyit el is ért, hogy a legfőbb bírói fórum vissza küldte az ügyet az elsőfokú bíróságra azzal, hogy nem elég a másik hatóság határozatát hatályon kívül helyezni, hanem új eljárásra is kell utasítani azt. Ebben pedig el kell magyarázni, hogy hol, milyen jogszabályokat sértett a korábbi határozatában, illetve milyen szabályokat kell betartania az új határozat meghozatalkor.