A 100 leggazdagabb 2015 című, Napi.hu-s kiadvány cikke.

Milliárdos forgalmú, évi kétmillió palack bort készítő vállalkozássá nőtte ki magát a bankár Csányi Sándor villányi borászata, a Csányi Pincészet Zrt. (A társaság a Csányi Sándor élelmiszer-gazdasági cégeit tömörítő Bonafarm-csoport tagja.) A pincészet 2002 decembere óta működik Csányi neve alatt, korábban Villányi Borászat Rt. volt a neve, amelynek jogelődje a Pannonvin Borgazdasági Kombinát villányi egysége, a Szőlő-Bor Kft. volt. A borászat elődjét Teleki Zsigmond alapította 1881-ben, az ő nevét viszi tovább a borászat egyik középkategóriás borcsaládja. A prémium minőségű borok Csányi Selection és Kővilla válogatás néven kerülnek az üzletekbe. A borászatot jelentős ráfordítással alakították modern üzemmé; a Céginfo.hu-n közzétett 2013-as mérlegből kiderül, hogy jókora kötelezettségállomány terheli a céget (mintegy 1,6 milliárd forint). A borászat ültetvényei − a Bor és Piac adatai szerint − a villányi borvidék legjobb dűlőin helyezkednek el (például Kopár, Csillagvölgy, Hársos); összesen 370 hektáron dolgoznak.

Demján Sándor nagyvállalkozó már húsz éve foglalkozik borászattal és borkereskedelemmel, miután Bartha Ferenccel együtt megvásárolta a Badacsonyi Pincegazdaság Rt.-t. A társaság integrátorként működik, mérlege évek óta veszteséget mutat, 2013-ban 402 millió forint volt a nettó árbevétele, kötelezettségei meghaladták a félmilliárdot. A Balaton-felvidéki borászattól két borcsaládot vett át (a Balatoni Csipkés és a nagy-somlói borokat) és saját területen is gazdálkodik a zánkai Canter Borház Kft., amely szintén Demján Sándor érdekeltségébe tartozik. Ma már ez a balatoni borrégiót lefedő kft. forgalmazza a Demján Pince név alatt megjelenő borokat is. A Canter Borház saját kezelésű területei Tihanyban a Farkasverem dűlőben (az itt termő szőlőkből rozék készülnek), Dörgicsén (a kék szőlőkből merlot és cabernet sauvignon készül) és a Somlón találhatók (itt juhfark, olaszrizling, furmint, hárslevelű és tramini készül). A cég saját borcsaládjai a Dandelion és a Magnus sorozatok. A zánkai borház 2012-ben indult, csúcsborait 2014-ben mutatta be, jelenleg ez az ország egyik legmodernebb szőlőfeldolgozója és pincészete. A cég még veszteséges, nettó árbevétel 2013-ban 293 millió forint volt, tartozásai megközelítették a 700 milliót.

A Béres-cseppről ismert Béres-család 2002-ben vásárolt Tokaj-Hegyalján, Erdőbényén birtokot és alakított ki pincészetet. A 45 hektáros szőlőbirtok a tokaji borvidék mértani középpontjában, a Bényei-medencében fekszik, ahol kizárólag a borvidék hagyományos fajtáit (furmint, hárslevelű, sárgamuskotály, kövérszőlő és zéta) termesztik, ismert dűlőik például az Omlás, a Diókút és a Lőcse. A legnépszerűbb termékeik az aszúk és a sárgamuskotály. Jelentős beruházással készült el a borászat, amelynek központi, háromezer négyzetméteres épületkomplexumában a szőlő beérkezésétől a borok palackozásig minden egy helyen történik. Évente átlagosan százezer üveg bort palackoznak. Béresék pezsgőt és pálinkákat is készítenek. A Béres Szőlőbirtok Kft. mérlege veszteséget mutat, nettó árbevétele 2013-ban 137 millió forint volt, kötelezettségállománya 1,4 milliárd forintot tett ki.

Az orvosi műszerek gyártásával foglalkozó Szűcs Róbert feleségével együtt Villányban fektetett be, elsőként a Wunderlich Pincészetbe. Jelenleg Jammertal Borbirtok néven két szomszédos, de funkcionálisan egységet alkotó borászat működik együtt (az egyik az említett, a borásza után elnevezett, 2004-ben elkészült Wunderlich, a másik a 2011-ben átadott W2P), amelyekhez egy 2100 négyzetméteres látogatóközpont tartozik. A birtok 33 hektár saját és 30 hektár integrált ültetvénnyel rendelkezik, valamint további 100 hektárról vásárolnak szőlőt. Elsősorban a bordeaux-i fajtákra koncentrálnak. A két üzemben évi egymillió palack bor készül, márkáik: Cassiopeia, Ars Poetica, Wunderlich és Jammertal. A három egységet a Wunderlich Borászati Kft., a Wunderlich Pincészet Kft. és a Jammertal Kft. működteti, ezek bevétele 2013-ban összesen közel 600 millió forint volt, s tartozásuk is hasonló összegre rúgott.

A gépiparban és az agráriumban érdekelt Tornai Tamás családi hagyományként viszi tovább a borászkodást a Veszprém megyei Somló hegyen. A Tornai család 1946 óta foglalkozik szőlőműveléssel és bortermeléssel, birtokuk ma 45 hektáros, termőterületük többek közt az Apátsági, az Aranyhegy, a Grófi, az Ilona és a Szent Márton dűlők, ahol a borvidék jellemző fajtáit (juhfark, furmint, olaszrizling, tramini, hárslevelű, szürkebarát) termesztik. A somlójenői Tornai Pincészet Kft. legismertebb borcsaládja a Classic, vezető terméke a Juhfark, borkülönlegessége a zeusz fajtából készített Aranykönny. Tornai Tamás vállalkozásai vezetése mellett a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elnöki posztját is betöltötte idén novemberig, továbbá a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének elnöke és a Somló Hegy Alapítvány elnöke.

A Kogart-alapító Kovács Gábor 2009-től Egerben visz borászatot. A Gróf Buttler Borászati Zrt. 36 hektáron gazdálkodik, két eltérő karakterű termőterületről (Szarkás-tető és Nagy-Eged-hegy) származó, főként vörös szőlőből készít borokat, évi 80-100 ezer palackkal. Csúcsborai a Nagy-Eged Bikavér, a Phantom, a Syrah Trilógia, illetve a Viognier és a Chardonnay. A társaság kötelezettségállománya 2013-ban közel egymilliárd forinttal csökkent az előző évihez képest, ám így is 640 millió forintot tett ki. Mérlege negatív, nettó árbevétele 329 millió forint.

A Betonútépítő Zrt. és az EuroAszfalt Kft. tulajdonosa, Dunai György 2013 januárjában beszállt a szekszárdi Bodri Pincészet Kft.-be. Az üzletember Tokajon, a bodrogkeresztúri Dereszla pincészetben is érdekelt, 2013-ban kiszállt a Dereszla Bortermelő Kft.-ből, de két tulajdonostársával együtt megalapította a Dereszla Sparkling Kft.-t, azonos székhellyel, szintén szőlőbor termelésére és értékesítésére − derül ki a Céginfo.hu adataiból. A Bodri család 1999-től kezdte kiépíteni borászatát a Szekszárd melletti Faluhelyi-völgyben, ahol ma már két pince áll. Az egyik egy 1800 négyzetméteres multifunkcionális épület, ahol feldolgozással, tárolással, palackozással és vendéglátással is foglalkoznak. A közelmúltban egy borbíráló központot és éttermet is építettek. A birtok 25 hektáros, a Faluhely és a Gurovica dűlőkben főleg kékfrankos, továbbá cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot és némi kadarka terem. A Bodri Pincészet Kft. 2013-ban 232 millió forint nettó árbevételt ért el, adózott eredménye közel ötmillió forint volt, tartozásai félmilliárdot tettek ki.

A húsnagykereskedő, hoteltulajdonos és az agráriumban is érdekelt Ináncsy Miklós családjával együtt néhány évvel ezelőtt borászkodásba kezdett Tokaj-Hegyalján. A Rátka község határában található Angyal Borászatot és Szőlőbirtokot fia, Ináncsy Ernő vezeti. A közel 30 hektáros birtokon − Szerencs és Ond déli és délkeleti dűlőiben − a térség három jellegzetes szőlőfajtáját, a furmintot, a hárslevelűt és a sárgamuskotályt termesztik. Rátkán egy helyen végzik a feldolgozást, az érlelést és a vendégfogadást, a pince 2013 tavasza óta nyitva áll a nagyközönség előtt is. A nedűket, köztük aszút és szamorodnit, maguk forgalmazzák. Az italkereskedéssel és szőlőtermesztéssel foglalkozó Ernőker Kft. 2012-ben 261 millió, 2013-ban 196 millió forint nettó árbevételt ért el, nullszaldó körül működik, kötelezettségállománya meghaladta a háromszázmillió forintot.

A Jász-Plasztik-cégcsoport tulajdonosa, Kasza Lajos 2011-ben vásárolt borászatot Egerben. A vállalkozás korábbi tulajdonosa a tragikus körülmények között elhunyt ismert borász, Gál Tibor volt, a céget ma fia, Gál Tibor Ádám vezeti. A pincészet 40 hektáron, hat dűlőn termel szőlőt, többek közt pinot noir, kékfrankos, kadarka, syrah, cabernet franc, cabernet sauvignon, egri leányka, királyleányka fajtákat. Három fő bora az Egri Csillag, az Egri Bikavér és a Pinot Noir. A borászatot működtető Agria Vino 2010 Kft.-nek 2013-ban 137 millió forint nettó árbevétele volt, tartozásai 200 millió forintot tettek ki.

A hulladékgyűjtéssel és -hasznosítással foglalkozó cégcsoportot kiépítő, győri Horváth Ferenc és családja szintén a Somló hegyen vásárolt szőlőt és borászatot, majd 2014-ben megalapította a Kancellár Birtok Kft.-t. Horváth Ferenc a Somló és Környéke Borút Egyesület tagja, a borlovagrend kancellárja 2012 óta. A Kancellár Birtok a Nagy-Somlói borvidék egyik új borászata, amely 11 hektáron kezdte el a gazdálkodást. Saját, korszerű gépeivel tavaly szüretelt először -- juhfark, furmint, hárslevelű és olaszrizling fajtákat. A honlapjuk szerint 2015-ben már több mint 15 hektáron gazdálkodnak, és új szőlőfajták telepítését is tervezik.

Zwack Péter leánya, Zwack Izabella − aki a Zwack Unicum Nyrt. igazgatóságának is tagja − 1995-ben vásárolt borászatot Tokajban. A Dobogó Pincészet Kft. öt hektáron termel szőlőt (Úrágya, Betsek, Szent Tamás és Szerelmi dűlőkben), ahol furmintokat és aszúkat készít. A cég 2013-ban 65 millió forint forgalmat ért el, kötelezettségállománya meghaladta a kétszázmilliót. Zwack Izabella saját nevén borkereskedelemmel is foglalkozik.