Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Magasan a nemzetgazdasági átlag felett kerestek 2017-ben is a nagy magyar autógyárak dolgozói - derül ki a friss beszámolókból.

A havi negyedmillió körüli nettó összegek természetesen nem alapbérek, azokat a bértömegből számoltuk, amelyben minden túlóra és pótlék benne van, viszont nem tartalmazza a béren kívüli juttatásokat. Azt is figyelembe kell venni, hogy átlagról van szó vagyis gyártásban dolgozó magasabb beosztású emberek (például munkavezetők) bérét éppúgy magában foglalja, mint a betanított munkásokét.

Audi

Az Audi Hungaria Zrt. messze a legnagyobb autóipari foglalkoztató és a bérek elég csábítóak. A cégnek tavaly 8204 úgynevezett direkt dolgozója volt, akik a bértömegük alapján havi nettó 273 ezer forintot vittek haza. Ez kicsivel kevesebb, mint amennyit 2016-ban, az akkor még Audi Hungaria Motor Kft.-nél kerestek a fizikai dolgozók (275 ezer). (A cég összeolvadt az Audi Hungaria Services Kft-vel és közösen immár Audi Hungaria Zrt.-ként folytatták - ez a két év adatainak összevetését is nehezíti.)

A cég szellemi dolgozói nettó 437 ezret kerestek, amely viszont már komoly csökkenés a jogelőd 500 ezer forintjához képest.

Az Audi Hungaria Zrt (és jogelődjei) eredménye (milliárd forint)
20172016Változás
Bevétel2341,532352,88-11,34
Üzemi eredmény116,74103,1913,55
Társasági adó0,792,17-1,38
Adózott eredmény 
113,20 
107,12 
6,08 
Forrás: Audi

A cég ezeket az összegeket a fizikai dolgozóknál megfejeli havi bruttó 75 ezer, a szellemieknél pedig 144 ezer forinttal (itt az eltérő adózás miatt nehéz lenne nettó összeget számolni). Ide tartozhatnak a lakhatási, egészségügyi támogatások, rekreációs bónuszok vagy a bejárási költségek átvállalása.

A cég tavaly 1,97 millió motort gyártott, szemben a 2016-os 1,93 millió darabbal. A járműgyártás volumene ugyanakkor 105,5 ezerre csökkent a korábbi 123 ezerről.

Az üzem a TT Coupé, TT Roadster, A3 Limousine és A3 Cabriolet modelleket gyártotta, 2017-ben kezdődött az Audi Hungariánál az RS 3 Limousine sorozatgyártása.

A kép forrása: Audi Hungaria.

Tavaly a vállalat közel 300 000 karosszériaelemet és alkatrészt gyártott az Audi- és Volkswagen konszern 25 modellje, például az Audi RS 6 és az Audi R8 számára.

A cég bevétele kis mértékben csökkent a két jogelődje összesített forgalmához képest. Tavalyi forgalmuk 2342 milliárd forint volt, szemben a korábbi 2353 milliárddal. Üzemi eredményük ennek ellenére 13,5 milliárddal magasabb 116,8 milliárd lett. Ebből befizettek közel 800 millió forint társasági adót, így 113,2 milliárdos adózott eredménnyel zárták az évet. Ez 6 milliárdos növekedés.

A pénz nem vették ki osztalékként, az az eredménytartalékba került.

Opel

Az Opelnél szintén az osztrák határ közelsége húzza fel a béreket, egy fizikai dolgozó majdnem nettó 250 ezret kereshetett, annyit, mint 2016-ban. A motorgyárban 986 fizikai dolgozó volt tavaly.

Érdekesség, hogy az Opel visszamenőleg javította a 2016-os létszámadatokat, amely azt eredményezte, hogy majdnem nettó 18 ezerrel több bért kerestek a dolgozók, mint azt az egy évvel korábban leadott beszámolójuk alapján számítani lehetett.

Az Opel 265 szellemi dolgozója 505 ezret vitt haza átlagosan, amely jó 10 ezres növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

Az Opel Szentgotthárd Kft. eredménye (milliárd forint)
20172016Változás
Bevétel46,5353,31-6,78
Üzemi eredmény5,539,18-3,65
Társasági adó0,08-0,010,09
Adózott eredmény5,489,02-3,54
Forrás: Opel

A szentgotthárdi cég a fizikai dolgozóknak további bruttó 40 ezer, a szellemieknek 55 ezer forint egyéb juttatást ad.

A társaság életében - ahogy az egész Opelében - fontos volt a tavalyi év, hiszen május 25-től már nem a General Motors Europe Ltd., hanem a Peugeot S.A. lett a tulajdonosa.

A szentgotthárdi cég bevétele és nyeresége is csökkent tavaly. A 46,5 milliárdos forgalom 6,8 milliárdos csökkenés, míg az 5,5 milliárdos adózás utáni eredmény 3,5 milliárddal kevesebb, mint 2016-ban.

Osztalékot az Opel sem fizetett a 2017-es eredménye után.

Mercedes

A Mercedes bérein érezni, hogy telephelyük távol van a nyugati határtól: a fizikai dolgozók nettó 232 ezret kaptak 2017-ben, amely viszont komoly növekmény az egy évvel korábbi 204 ezerhez képest. A dolgozói létszám 2819 fő volt.

A 731 szellemi munkás bére is elmarad a másik két gyárétól: 390 ezer forint, amely szintén több mint a korábbi 378 ezer.

Ezt fejelték meg a fizikai dolgozóknál havi bruttó 65 ezer forint, a szellemieknél pedig 113 ezer forint egyéb juttatással.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary eredménye (milliárd forint)

20172016Változás
Bevétel1102,111058,3443,77
Üzemi eredmény24,9924,790,19
Társasági adó0,580,74-0,17
Adózott eredmény23,8720,033,84
Forrás: Mercedes

Tavaly a gyár 3 műszakban termelt, teljes kapacitáskihasználás mellett. Kecskeméten több mint 190 ezer B-osztályt, CLA Coupét és CLA Shooting Brake-t gyártottak. Emellett 3 ezer részben szerelt autó  is megfordult a gyárban.

2017-ben elkészült a gyár új, 99 ezer négyzetméteres karosszériaüzeme, ahol idén áprilistól az új A-osztályt gyártják. Ugyancsak tavaly kezdődtek meg a Mercedes-Benz második gyárának előkészítő, és tereprendezési munkálatai.

A kép forrása: Daimler

A cég bevételei 43,7 milliárddal 1102 milliárd forintra nőttek, üzemi eredménye ugyanakkor mindössze 194 millió forinttal haladta meg az előző évit és 25 milliárd forint lett.

Az 576 millió forint társasági adó befizetése után 23,9 milliárd forintos nyereséget értek el, amely 3,8 milliárddal magasabb az előző évinél.

Osztalékot a Mercedes sem fizet.

Suzuki

A Magyar Suzuki beszámolójában ugyan a bérköltségnél különbséget tesznek fizikai és szellemi munkavállalók között, a foglalkoztatottak számánál ilyen bontás nincs. Tavalyhoz hasonlóan elkértük a cégtől az adatot, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.

A bértömeg alapján számolt átlagfizetés a társaságnál nettó 262 ezer forint, amely erős növekedés az egy évvel korábbi 245 ezerhez viszonyítva.

A Magyar Suzuki Zrt. eredménye (milliárd forint)
20172016Változás
Bevétel651,66710,25-58,59
Üzemi eredmény28,0512,4815,57
Társasági adó1,500,311,18
Adózott eredmény26,6711,7614,91
Forrás: Suzuki

Erre jön még a bruttó 39 ezer forintos egyéb juttatás.

A vállalat bevétele 651,7 milliárdra esett a korábbi 710,3 milliárdról. Ennek ellenére üzemi eredmény több mint duplájára, több mint 28 milliárd forintra nőtt.

A 1,5 milliárdos társasági adó befizetése után 26,7 milliárdos adózott eredménnyel zárt a cég, amelyből nem fizet osztalékot.

A címlapkép forrása: Mercedes.