Magyarországon 2013. január 1. és február 28. között összesen 1548 cég kezdte el a tevékenységét, közülük 622 fővárosi székhellyel, míg 2012 első két hónapjában 10 110 vállalkozás, amelyből 3936 volt budapesti - derül ki a Céginfo.hu adatbázisából. A jelentős csökkenésnek a cégalapítási kedv visszaesése mellett oka volt a cégbíróságok év eleji, a társasági szerződések módosítása miatt megnövekedett munkája, de leginkább az, hogy a módosítással érintett mintegy 700 ezer közlemény megjelentetése jelentős többletmunkát ad a Cégközlöny kiadójának. (Mint ismert, a cégeknek február 1-jéig kellett a cégtörvény szerint új adatként bejegyeztetni a képviselők és tagok adóazonosító jelét, születési helyét, évszámát és anyjuk nevét, valamint nyilatkozni a székhely- és telephelyhasználat jogszerűségéről.) A közlemények megjelentetésének fizikai korlátai vannak, ugyanis a cd formátumú Cégközlöny jelenleg heti egy alkalommal jelenik meg, s a változások közzététele mostanában 40-60 ezer oldalt foglal el lapszámonként. (A tulajdonos Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium döntésétől függ, hogy a közzététel gyorsítása érdekében engedélyezi-e a heti többszöri megjelenést.) Emiatt lassulhatott le a cégalapítások feldogozása és közzététele, de várhatóan a folyamat a követező hónapokban felgyorsul.

Az idén elindult gazdasági társaságok közül 1367-et kft.-ként, 162-t bt.-ként, nyolcat egyéni cégként, hetet rt.-ként, hármat közkereseti társaságként (kkt.) és egyet végrehajtó irodaként jegyeztettek be tagjaik. Érdekesség, hogy mindhárom kkt.-t szentgotthárdi székhellyel, feltételezhetően a dohánykoncesszió megszerzésére felkészülve, dohány, ital és újságkereskedelemre alapították.

A legnagyobb jegyzett tőkéjű kft. messze veri az rt.-ket

Ötmillió forint vagy annál nagyobb jegyzett tőkével 48 darab kft.-t hoztak létre, közülük kiugróan magas, 231,8 millió forinttal a kecskeméti székhelyű Zalplast Holding Vagyonkezelő Kft.-t jegyezték be.

A cég főtevékenységként ingatlanbérlettel és -üzemeltetéssel foglalkozik, továbbá mezőgazdasági gépek, gépjárművek kölcsönzésével, mezőgazdasági termények nagykereskedelmével. 50 százaléknál nagyobb tulajdonosa a feltehetően offshore státuszú, Seychelles szigeteki Plastone Ltd., továbbá a kecskeméti Z&F Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. és a nagykőrösi Franciska&Judit Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. rendelkezik benne tulajdonrésszel. A magyarországi társaságok Zala Franciska kecskeméti agrárvállalkozóhoz köhetők, ezek tavalyi összes nettó árbevétele megközelítette az ötmilliárd forintot - kereshető ki a Céginfo.hu adatbázisából. Az új társaság székhelye azonos a tagok székhelyével, illetve telephelyével.

Nagyításhoz, adatokhoz kattintson az ábrába!

Egy norvég magánszemély, Nadia Bratvold két vállalkozást is létrehozott januárban: 29 millió forinttal a Stalarbeider Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t fémszerkezet és fém épületelem gyártására, valamint 10 millióval a Pront Trade Kft.-t vegyes termékkörű ügynöki nagykereskedelemre.

Idén új kft.-ként jegyezte be a cégbíróság a 74 millió forint törzstőkéjű, egy svájci magánszemély tulajdonában lévő a Huntra Global Kft.-t számítógép- és szoftver nagy- és kis kereskedelemre; 54,6 millió forinttal a közvetve német tulajdonú New Platinum Nord Ingatlankezelő Kft.-t saját ingatlan adásvételére, valamint 29 millió forinttal az izraeli érdekeltségű Trading&More Kft.-t vegyes termékkörű ügynöki nagykereskedelemre.

A tízmilliónál nagyobb jegyzett tőkéjű cégek közt megtalálható még az ingatlan bérbeadására és üzemeltetésére alapított Jókávé-pince Kft. (21 millió forinttal), a mérnökirodaként, műszaki tanácsadóként létrehozott Euronorm Group Projekt Management Kft.-t (20 millió forinttal) és az arab tulajdonú, egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység folytatására bejegyzett Live Card and Payment Sevices Kft.(14 millió forinttal).

Új cégek (jan.-febr., db)
20131548
201210110
20118391
20107678
20097719
20088270
20075908
Forrás: Céginfo.hu