Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Antali Károly elmegy az Országgyűlés gazdasági bizottságának hétfői ülésére, ahová az ügyben beidézték. Antali 2004-2008 között a Buda-Cash Brókerház felügyelőbizottságának elnöke volt, így az ő feladata volt, hogy ellenőrizze, a társaság törvényesen működik-e.

Ő is károsultnak érzi magát a Buda-Cash ügyben, mert a brókercégnél tartotta családi megtakarításait. A volt fb-elnök szerint voltak hiányosságok a cégnél. Én azt gondolom, hogy a felügyeleti jelentéseket ismertem, hiányosságok voltak, de hogy bűncselekmény történt volna, ilyen gyanú bennem soha nem merült fel - mondta Antali, aki 2008 óta nem áll kapcsolatban a céggel.

Az ügyben az Országgyűlés gazdasági bizottsága hétfőn tart ülést, ahová Antali Károlyt is beidézték, aki a Híradónak azt mondta, elmegy a meghallgatásra.

Tuzson Bence Fidesz-szóvivője pénteken arról beszélt: a párt elvárja, hogy jelenjenek meg a gazdasági bizottság hétfői ülésén a Buda-Cash-ügyben "beidézettek": Antali Károly a Buda-Cash volt felügyelőbizottsági elnöke, a Bajnai-kabinet kormánybiztosa, László Csaba, Draskovics Tibor és Veres János volt pénzügyminiszter, valamint Farkas Ádám, a pénzügyi felügyelet korábbi elnöke.