Idén is folytatódtak az infrastrukturális és a magasabb utasélményt támogató fejlesztések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, annak ellenére is, hogy a koronavírus-járvány negatív hatásai még mindig érzékelhetők a légiközlekedésben, és az utasforgalom legjobb esetben is csak a járvány előtti szint 75 százalékát érheti el 2022 végére - írja közleményében a reptér-üzemeltető Budapest Airport Zrt. (BA) közleményében.

Az üzemeltető stratégiai célja, hogy a légikikötő a Net Zero by 2050 kezdeményezés keretében vállalt határidőnél jóval hamarabb, legkésőbb 2035-ben nullára csökkentse a nettó karbon-kibocsátását, amelynek érdekében az első félévben is számos fejlesztést valósított meg.

Telepítettek 35 darab elektromos autótöltőt a repülőtéren működő cégek és a saját flotta számára, és jelenleg is zajlik egy földi kiszolgáló partnervállalatuk számára e-töltő állomások kialakítása.

Nagy ugrás lesz: szakítanak a földgázzal

A repülőtér-üzemeltető megkezdte a légikikötő geotermikus fűtési rendszerének kialakításához szükséges tanulmányok előkészítését is. Ennek keretében a szakemberek egy, a földben termelődő hő energiáját felhasználó saját fűtési rendszer kialakításának lehetőségét vizsgálják, amellyel a későbbiekben kiváltható lenne a gázkazánok használata. (Ez a főváros és környékének rendkívüli adottsága, bizonyos városrészekben kitermelhető - illetve kitermelhető lenne - és hasznosítható a föld alatti termálvíz  - a szerk.) Jelenleg a BA saját, földgázüzemű fűtési rendszere az épületek 95 százalékát látja el fűtéssel és melegvízzel a fűtési szezonban, amit geotermikus kutakra alapozott rendszerrel helyettesítenének.

A fosszilis tüzelőanyag-kibocsátásoktól mentes, megújuló megoldás a környezet védelméhez és a költségek jelentős csökkentéséhez is hozzájárulna - írja a BA.

Újranyit az 1-es terminál, amíg építik a 3-ast

A vállalat az elmúlt három és fél évben közel 80 milliárd forintot fordított fejlesztésekre.

„2019 tavaszán egy olyan nagyszabású fejlesztéssorozatot indítottunk el a budapesti repülőtéren, amely minőségben, utasélményben és fenntarthatóságban egy hatalmas ugrást jelentett és jelent majd a jövőben is. A jelenlegi infrastruktúra legnagyobb fejlesztései – új utasmóló, új cargo bázis, új csomagosztályozó épület – már megvalósultak, de a teljes repülőtéri komplexum folyamatosan megújul, egyrészt a magasabb minőségre való törekvésünk, másrészt a következő évek kihívásai miatt. A turizmus következő években várható bővülése, valamint a fenntarthatósági céljaink elérése a repülőtér folyamatos fejlesztését követeli tőlünk” - mondta el Chris Dinsdale, a BA vezérigazgatója a fejlesztések kapcsán.

„Az 1-es terminál megnyitását előkészítő építési munkálatokkal kapcsolatban már csak a kormány zöld jelzésére várunk (ez a tíz éve bezárt 1-es terminál újranyitását jelenti - a szerk.), az új, 3-as terminál projektje pedig gyakorlatilag elkezdődött azzal, hogy a repülőteret már hónapok óta folyamatosan készítjük fel az ország egyik legkomolyabb beruházására” - tette hozzá a cégvezető. (A 3-as terminál átadását korábban 2028-ra tervezték.)

Az 1-es terminál forgalmi előterén az integrátor vállalatok által használt hét állóhely több mint négyezer négyzetméternyi területe új, nagyobb teherbírású bazaltbeton burkolatot kapott a korábbi aszfalt helyett.

A nyári hónapokban olyan, az utasok számára kevésbé látható fejlesztések is elkezdődtek, mint a 3-as terminál közműellátási lehetőségeinek feltérképezése, valamint a repülőtér területén található olyan üzemi épületek lebontása, amelyek gazdaságos módon már nem újíthatók fel, használatuk pedig jelen állapotukban nem lehetséges. Helyükre új, a hatékony üzemelést szolgáló, minőséget tükröző létesítmények épülnek majd - közölte a reptér-üzemeltető.