Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Új járatként június 7-én indul és heti három alkalommal közlekedik majd a Shanghai Airlines Sanghaj és Budapest közötti járata. A Wizz Air naponta közlekedő járatot indít egy új londoni repülőtérre, Gatwickre, illetve a Flydubai is összeköti Budapestet Dubajjal a nyáron, a lengyel LOT pedig Brüsszelbe és Bukarestbe indít járatokat heti 12 alkalommal.

A tavalyi nyári időszakhoz hasonlóan újra elérhető lesz az Air Canada Rouge torontói és az American Airlines philadelphiai járata is.

A Budapest Airport összesítése szerint október végéig a légitársaságok 12,4 millió ülőhelyet biztosítanak a járatokon, ez mintegy 7 százalékkal magasabb, mint a tavaly nyári időszakban.

A repülőtér üzemeltetője közölte: az idei első negyedévben lelassult az utasforgalom növekedése, mivel a január-márciusi időszakban 6,5 százalékos forgalombővülést mértek, míg egy évvel korábban ugyanebben az időszakban 13,5 százalék volt a növekedési ráta.

Az anna.aero légiközlekedési szaklap kutatása szerint Európában a legnagyobb mértékben a magyar kötődésű Wizz Air növeli a kapacitásokat a nyári időszakban, 18,2 százalékkal emelte a légicég a kapacitásait. A legtöbb széket, 40 milliót a Ryanair biztosítja, a legtöbb ülőhelyet biztosító hálózatos légitársaság pedig a Turkish Airlines lesz, mivel az eddigi legnagyobb Lufthansa egyáltalán nem növelte a kínálatát tavalyhoz képest.