Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Úgy tűnik, az év végén gyorsít a Budapestről Balatonra vezető kerékpárút beruházásának megvalósításán a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF), két új közbeszerzési felhívást is megjelentetett az építési munkák elvégzésére. Az Etyek felé több kilométeres kerülővel tervezett, összesen 108 kilométeres bicikliút megvalósításának késéséről idén júliusban és augusztusban az Index és a G7 is írt, a kerékpárút átadását ugyanis 2019-re ígérték, de nyárig még neki se kezdtek a kivitelezésnek.

Keresték az elfogadható nyomvonalat

Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos 2017 szeptemberében még úgy nyilatkozott, hogy a fővárost Balatonnal összekötő kerékpáros út 2019 nyarára készülhet el; "pontos költségek még nem ismertek, de kilométerenként 80-100 millió forinttal számolva vélhetően 8-10 milliárd forintba fog kerülni".

A Budapest-Balaton kerékpárút több ütemben jön létre, az első szakasz építése ősszel kezdődik a főváros és Etyek között - közölte 2019 augusztusában a NIF a Világgazdasággal. A beruházás elhúzódását az állami beruházócég "a minden érintett számára elfogadható nyomvonal megtalálása miatti folyamatos módosítással" indokolta, amelynek átvezetését az időközben változó jogszabályi és műszaki előírások is lassították. "Az új tervrészek elkészítése és a meglévők átdolgozása időigényes volt" - közölte a gazdasági lappal a NIF, amely ugyanakkor hangsúlyozta, hogy "Magyarországon eddig ilyen volumenű, egybefüggő kerékpáros infrastruktúra-fejlesztés még nem történt".

A Balatont két irányból lehet majd megközelíteni a fővárosból. Az egyik bekötés az M1-es és M7-es autópálya feletti felüljáró felhasználásával csatlakozik Budaörs már meglévő kerékpárforgalmi hálózatához, a másik találkozási pont a Kamaraerdőnél lesz - írta a NIF-re hivatkozva a Világgazdaság. A bicikliút Balatonakarattyán csatlakozna a Balatoni bringakörbe.

Budapest-Etyek közti szakasz
Kép: NIF

Csak most indul a kivitelezés - 2,5 milliárdért

Az első, Budapest-Etyek közötti, 23 kilométeres szakasz nem engedélyköteles, ennek egy öt kilométeres távjának kialakítására a Strabag Építő Kft.-vel kötöttek szerződést, 125 millió forintért. A kivitelezés 2019 novemberétől várhatóan 2020 augusztusáig tart - derül ki a NIF honlapjáról.

A Budapest és Etyek közötti szakaszon további 14 kilométer kivitelezésére is szerződött 2019 novemberében a NIF, közel nettó 2,4 milliárd forintért. A Budaörs-Törökbálint-Biatorbágy szakaszon 9,6 kilométer megvalósítására a szigetszentmiklósi KM Építő Kft.-t választották ki, nettó 1,6 milliárd forintért, míg egy további 4,4 kilométeres szakaszra Colas Út Építőipari Zrt.-t, nettó 736 millió forintért. A cégeknek 15 hónap alatt kell elvégezniük a munkát.  (Az elmúlt években a közbeszerzéseken nagy cégekkel sikeresen pályázó szigetszentmiklósi KM Építő 2016-ban fogta meg az Isten lábát: a 2012-ben Szász-fiúk Építőipari Kft. néven alapított cég ekkor tulajdonost és nevet váltott, az addigi néhány tízmilliós árbevétele a következő években több milliárdosra nőtt, az új tulajdonosa az Aszfalt Invest Zrt. lett, amely a nyilvános cégadatok szerint egy idén 35 éves érdi nő vagyonkezelő cége.)

A tervezett Budapest-Balaton kerékpárút szakaszai (forrás: NIF)

1. Budapest és Etyek között 23,3 kilométeres szakasz

  • Jellemzően új kerékpárút építést, forgalomtechnikai beavatkozást és meglévő földút burkolást jelent.
  • Érintett települések: Biatorbágy, Budaörs, Etyek, Törökbálint.
  • A beruházást az Európai Unió és a magyar állam támogatja.

2. Etyek és Velence között 32,6 kilométeres szakasz

  • Jellemzően önálló kerékpárút, illetve mezőgazdasági közös használatú burkolt út építését, szélesítését jelenti.
  • Érintett települések: Etyek, Gyúró, Kajászó, Nadap, Pázmánd, Tordas, Velence.
  • A beruházást a magyar állam finanszírozza.

3. Velence és Székesfehérvár között 28,7 kilométeres szakasz

  • Jellemzően meglévő biciklisút-felújítást, kerékpársáv kialakítást jelent, de új rész is épül Székesfehérvár körül.
  • Érintett települések: Kisfalud, Pákozd, Sukoró, Szabadbattyán, Székesfehérvár, Velence.
  • A beruházást a magyar állam finanszírozza.

4. Székesfehérvár és Balatonakarattya között 24,1 kilométeres szakasz.

  • Jellemzően új kerékpárút, illetve kerékpársáv, forgalomtechnikai beavatkozást, szélesítést jelent.
  • Érintett települések: Balatonakarattya, Balatonfőkajár, Füle, Kőszárhegy, Polgárdi, Szabadbattyán.
  • A beruházást a magyar állam finanszírozza.

Új szakaszokra keresnek kivitelezőt

A NIF 2019. december 27-én két újabb közbeszerzési felhívást jelentetett a kerékpárút szakaszainak építésére az uniós közbeszerzési értesítőben (TED). A munkák legkorábban márciusban kezdődhetnek el, s ezen útszakaszok megvalósításához nem használnak fel európai uniós támogatást.

Az első közbeszerzést két részre osztották, az egyik rész az Etyek és Velence közötti kerékpárút-szakaszon az Etyek-Tordas közötti 12,3 kilométer kiépítésére szól. A munka meglévő út kiszélesítését, illetve újrafestését jelenti, mintegy 9 kilométeren pedig földutat kell burkolni vagy mezőgazdasági út burkolatát felújítani. A nyertes kivitelezővel 15 hónapra szóló kivitelezési szerződést kötnek. A másik rész a Székesfehérvár-Balatonakarattya közötti szakaszon a 710-es főút és Balatonakarattya közötti 1,3 kilométer hosszú utat érinti. Az útvonal zártkerti és mezőgazdasági területen halad. A beruházást a szerződés szerint 10 hónap alatt kell elvégezni. A nyílt közbeszerzésen az ajánlattételi határidő 2020. február 14-én jár le.

Etyek-Velence szakasz
Kép: NIF

A másik december 27-én megjelent közbeszerzési kiírás a Velence-Székesfehérvár közötti szakaszon a Székesfehérvár bevezető 1,8 kilométeres rész kivitelezésére szól, a Kisfalud városrészben, a meglévő gyalog- és kerékpárút folytatásában egy új vasúti átjáró létesítésével - derül ki a felhívásból. A munkára 2020. február 6-ig lehet ajánlatot benyújtani, a megvalósításra 10 hónapot adnak.

A NIF december elején kiírta a kerékpárút Budapest-Etyek szakaszán a Biatorbágy lakott területét érintő, 2,3 kilométeres útvonal építési közbeszerzését is. A beruházás részét képezik az érintett közművezetékek áthelyezése is. A nyertes kivitelezőnek 10 hónap alatt kell elvégeznie a munkát. A közbeszerzésen a pályázók 2020. január 23-ig tehetnek ajánlatot.

Siófoknál is építenek

A Budapest-Balaton kerékpárút Balatonakarattyán csatlakozik majd a Balatoni bringakörhöz. A Balatonakarattya és Siófok közötti kerékpárúton összesen 1,6 kilométeren "kerékpárforgalmi létesítményeket" valósíthat meg a Swietelsky Magyarország Kft., nettó 429 millió forintért. Akarattyán 19x5 méteres biciklis pihenőhelyet épít, meglévő gyalogos és kerékpárutat szélesít ki, Siófokon 722 méteren új szakaszt is létesít, átépíti a Baross híd és környezetét, valamint új hidat épít a Cinege patak fölött.