Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A járványhatásokat figyelembe vevő terveket jelentősen meghaladta a Budapest Bank 2021-ben: auditált pénzügyi jelentése alapján a Magyar Bankholding tagbankja 6,2 milliárd forint teljes átfogó eredményt és 13,8 milliárd forint konszolidált, adózás előtti eredményt ért el a tavalyi évben. A kiemelkedő teljesítmény mögött többek között a hitelállomány 15,5 százalékos (1 211 milliárd forint) és a betétállomány 15,2 százalékos (1 601 milliárd forint) nettó növekedése áll.

Martzy Antal, a Magyar Bankholding és egyben az MKB Bank pénzügyekért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta: „Az MKB Bank – a Budapest Bank befogadó bankjaként – az egyik legsikeresebb, rekord számokat produkáló évét tudhatja maga mögött, míg a Budapest Bank a kihívásokkal teli külső környezet ellenére is képes volt felülmúlni az előzetes terveket. Rendkívül szilárd alapokkal rendelkezik mindkét bank, így jelentős tőkeerővel a hátunk mögött, magabiztosan valósítjuk meg a két pénzintézet március 31-i fúzióját. Célunk, hogy az MKB neve alatt egyesülő bank hazánk vezető magyar tulajdonú pénzintézeteként tovább növelje eredményességét és szerepét a magyar pénzügyi piacon, a közös bank ügyfeleinek minél nagyobb megelégedésére.”

A bank nettó bevétele 2021-ben közel 15 százalékkal nőtt, ezzel megközelítette a 90 milliárd forintot, a nettó kamatbevétel pedig közel harmadával, több mint 15 milliárd forinttal 60 milliárd forintra emelkedett. A bank mérlegfőösszege 2021. december végére 7 százalékkal nőtt az egy ével korábbi szintről, így meghaladta a 2 530 milliárd forintot.

A Budapest Bank és az MKB Bank március 31-én egyesül a Magyar Bankholding által irányított hármas bankfúzió keretében. Az MKB Bank március 24-én tette közzé 2021. negyedik negyedéves jelentését, amely alapján a bank 77,7 milliárd forint korrigált adózott eredményt ért el, mérlegfőösszege pedig 19,1 százalékos emelkedéssel 3 314 milliárd forintra nőtt.

Az MKB Bank az egyesülést követően már több tekintetben önmagában is a második legnagyobb hazai pénzintézetté válik: 66 városban, összesen 143 bankfiókkal és 184 db ATM-mel lesz jelen. Emellett a lakossági és vállalati ügyfelek betéti bankkártyájukkal országosan közel 1.100 helyszínen, az egyesült MKB Bank mellett a Takarékbank ATM-jeiből is vehetnek fel készpénzt a saját banki ATM készpénzfelvételi díjjal megegyező díjért.