Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tervek szerint négy-öt éven belül az összes fővárosi belterületi földutat leaszfaltozzák, most kezdődik a projekt második üteme. A politikus, aki a körzet fideszes parlamenti képviselője is, elmondta, két évvel ezelőtt vetették fel a kormánynál egy budapesti útépítési program elindítását; első lépésként 10 milliárd forintot biztosított a kormányzat a programra.

A tavaly év végén kiírt pályázatra 14 kerület 188 földút aszfaltozására nyújtott be pályázatot. Ezek hossza 45 kilométer, ami a budapesti földutak mintegy 20 százaléka. Ezeket várhatóan az év végéig leaszfaltozzák. Az első körben nem az összes forrásra érkezett pályázat, így a program második körében mintegy 2 milliárd forintra írtak ki pályázatot. Ennek keretében öt kerület pályázatot mintegy tíz kilométernyi út megépítésére.

A példaértékű program a kormány, a főváros és a kerületi önkormányzatok együttműködésének köszönhetően valósulhat meg - hangsúlyozta a kormánypárti politikus.

A kerületben a most elkészült utca mellett további kettő már átadás előtt van. A kerületben összesen 11 utat építenek ki - közölte Kovács Péter (Fidesz-KDNP), a XVI. kerület polgármestere.