Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Tarlós István szerdai sajtótájékoztatóján ismertette, hogy a részvények visszavásárlásához a fővárosi önkormányzat 12 milliárd 94 millió forint értékű kölcsönt nyújt a Fővárosi Vízművek Zrt.-nek, amelyet idén szeptember 7-ig kell visszafizetnie a társaságnak. A főpolgármester az MTI tudósítása szerint azt mondta, a társaság tud majd piaci hitelt felvenni, így a visszavásárlás nem a főváros feszített költségvetését terheli. Hozzátette, hogy a cég várhatóan közbeszerzés nélkül, az OTP-től juthat hitelhez, amelyet ki tud majd gazdálkodni.

Kitért arra is, hogy a főváros 15,1 milliárd forintos visszavételi árról egyezett meg a két külföldi befektetővel, ez tartalmazza többi között az időarányos menedzsmentdíjat és a társaság több mint 2,5 milliárd forintos adósságállományának átvállalását. Elmondta, hogy a megállapodás rendelkezik a befektetői jogviszonyok megszüntetéséről és az elszámolásról, továbbá tartalmazza a szavatossági nyilatkozatot is, amely egyebek mellett arról szól, hogy a befektetők vállalják: valamennyi lényeges kötelezettségüknek eleget tettek.

A városvezető arról is beszámolt, hogy a végleges megállapodást minden érintett fél parafálta, az összes dokumentumot legkésőbb idén augusztus 8-ig kell aláírni.

A főpolgármester a városvezetés és a közgyűlés eddigi legnagyobb eredményének nevezte a vízművek visszaszerzését, és külön kiemelte, hogy bonyodalmak, botrányok nélküli volt a folyamat.

Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy rövid távon nem tervez vízdíjemelést a városvezetés.

A főváros 1997. április 11-én adta el a Fővárosi Vízművek kisebbségi, 25 százalékos részvénycsomagját, valamint szindikátusi és menedzsmentszerződést kötött a francia Suez Environnement céggel és a német RWE társasággal. A jogviszonyok megszüntetéséről idén április 16-án kötött előzetes megállapodást Tarlós István főpolgármester és Jean-Louis Chaussade, a francia Suez Environnement S.A. vezetője.