Jelentősen növelte bevételét és nyereségét a magyar kézben lévő, nemzetközi szinten is fokozatos növekedést elérő BioTech USA Kft., amely többek között étrend-kiegészítőket forgalmaz. 

A társaság már tavasszal ismertette a főbb számait, amely szerint rekordév volt a tavalyi, ezzel összhangban van a május végén leadott, hivatalos eredménybeszámoló. A BioTechUSA-cégcsoport nettó összárbevétele 55 milliárd forintra nőtt, ami 55 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten. 

Boom külföldön, de magyar piacra sincs panasz

Bár a cég magyarországi forgalma is jelentősen, 13 százalékkal több mint 15 milliárd forintra ugrott, jóval nagyobb lendülettel emelkedett a külföldről származó bevétel.

A több mint 100 országban 24 webáruházzal, 270 franchise-bolttal és 4700 partnerrel együttműködő vállalat exportból származó forgalma ugyanis több mint 81 százalékkal 39 milliárd forint fölé nőtt. 

Ezzel párhuzamosan a cég nettó nyeresége 17 százalékkal gyarapodott, így meghaladta a 3 milliárd forintot.  A kimagasló növekedésben szerepet játszott az organikus fejlődés mellett az is, hogy a Biotech USA magába olvasztotta a korábbi konkurenst, a Scitec Nutritiont.  

Automata raktár, top5 és jótékonykodás

Lévai Bálint, a két évtizedes múlttal rendelkező Biotech USA többségi tulajdonosa,  egyben vezérigazgatója márciusban a cég tavalyi teljesítményét a Napi.hu-nak értékelve márciusban azt mondta: a társaság történetének eddigi legsikeresebb évét zárták tavaly, minden értékesítési csatornájukon növekményt értek el. A pandémiás helyzetben új megoldásokra volt szükség. A forgalmat ugyanis visszafogták az időszakos lezárások, főleg a nyugat-európai régióban. "Megbirkóztunk az elszálló alapanyagárakkal és logisztikai költségekkel. Kezdetben azért aggódtunk, hogy a termékeinket piacra tudjuk juttatni a lezárások ellenére is, ma a legnagyobb kihívásunk az, hogy megfelelő mennyiségben biztosítsuk az alapanyagokat a gyártáshoz.

A Biotech célja, hogy továbbra is megtartsa a top 5-ben megszerzett helyét az európai étrend-kiegészítő iparágban. Ennek érdekében nagyszabású beruházási program keretében többek között automata raktárat alakítanak ki a főváros közelében lévő Szadán. Eközben a cég a tevékenységéhez passzoló társadalmi felelősségvállalási programot "visz".