A cég ugyanis jövő szerdától módosítja az általános szerződései feltételeket. Az új szabályok szerint az esetlegesen balesetet okozó limós sofőrnek a teljes kárösszeg 10 százalékát, de minimum 300 ezer forintot kell kifizetnie. 

Ez a minimális összeg jelentős emelkedését jelenti: a most még érvényben lévő feltételek szerint cascós káresemény esetén a limós sofőröknek szintén 10 százalékot, de minimálisan 100 ezer forintot kell fizetniük. (A sofőr által fizetendő összeg azonban nem lehet magasabb, mint a komplett kárösszeg.) 

Emellett jelentősen nő az ittas vagy tudatmódosító szer hatása alatti vezetésnél fizetendő büntetés: eddig 50 ezerből megúszhatták a sofőrök, ezentúl azonban 300 ezer forintot kell fizetniük. Ugyanez a helyzet, ha valaki olyannak adja át a volánt, aki nem vezetheti a limós autót (jogosulatlan használat).

Az ittas és jogosulatlan használatra vonatkozó kötbér jelentős emeléséről szóló tájékoztatásban a Mol Limo azt írja: 

2022. január 19-ei hatállyal a következő kötbér tételeink emelkednek, hogy kiszűrjük a legproblémásabb eseteket. Reméljük, hogy ezekből nem fog kelleni behajtanunk és hogy elrettentő erővel fognak bírni.