Továbbra is sok megrendelést kapnak az online áruházat is működtető boltláncok. A Tescónál pedig az elmúlt időszakban előfordulhatott, hogy egy-egy vásárlás véletlenül törlődött a rendszerből.

A boltlánc ezért közölte:

Elnézést kérünk minden olyan vásárlótól, akiknek rendelése esetleg törlésre került. Ennek oka egyrészt egy váratlan technikai probléma volt, amelyet azonban sikerült azóta helyreállítani. [...] A törölt megrendelések kompenzációjaként kedvezményes e-kupont kínálunk az érintett vásárlóknak, amit egy következő megrendelés során használhatnak fel. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél több embert szolgáljunk ki!

A boltlánc tájékoztatásából az is kiderül, hogy a járványhelyzet és az azzal összefüggő kormányzati rendeletek miatt a tescós dolgozók egy része nem tud az eredeti menetrend szerint dolgozni, például azért, mert gyermekeikre vigyáznak. A boltlánc emiatt kezdett toborzásba és igyekszik mielőbb megfelelő erőforrást biztosítani a kiszolgálás zökkenőmentes biztosítására.

A Tesco egyébként pont ezen a héten vezette be a legújabb szolgáltatását, azokon a területeken, ahol - egyelőre - nem érhető el a boltlánc házhoz szállítása. Az új megoldás lényege, hogy előre összeállított termékekből álló csomagot - dobozokat - lehet rendelni, ezeket pedig a Magyar Posta viszi el az érintetteknek. A Tesco-dobozokat Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Heves, Nógrád, Somogy, Tolna, Zala és Vas megyében lakók rendelhetik meg.