A hazai cégtörténelem során először csökkent az országban a cégvezetéstől eltiltott magánszemélyek száma, de pezsgőt azért még nem érdemes bontani - mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs szolgáltató elemzője. Idén eddig 4177 eltiltást tettek közzé a bíróságok, így jelenleg már csak 46 ezer magánszemély áll eltiltás alatt.

Mind az újonnan eltiltottak száma, mind az összes eltiltott személy száma jelentősen csökkent egy év alatt. 2019 során ugyanis még 6580 személy került eltiltás alá, így 2019 végén még 57 ezer magánszemélyt tartalmazott az eltiltottak listája. A mostani csökkenés ugyanakkor nem jelenti feltétlen azt, hogy ennyit javult volna az üzleti etika szintje az előző évhez képest.

Az eltiltottak számának visszaesése alapvetően három okra vezethető vissza, ezek együttes eredője kellett, hogy megálljon az országban az eltiltott személyek számának növekedése - véli a szakértő. Egyrészt tömegesen jártak le a 2015-ben kiszabott 5 éves eltiltások, így sok korábban eltiltott személy újra teljes jogú cégvezető és tulajdonos lehet. Második tényező az eltiltás szabályainak 2019. január 1-jétől érvénybe lépett módosítása. A változásnak köszönhetően az eltiltással potenciálisan érintett személyeknek már van lehetőségük felelősségük tisztázásra és a tényleges eltiltás elkerülésére. A szabályok ugyan több ponton is változtak, de végeredményben 2019. január 1. óta jelentősen kevesebb az újonnan eltiltott személy.

Újonnan eltiltott személyek száma

ÉvSzemély
2010479
2011702
20121139
20131991
20145147
201512 554
201613 015
201712 184
201813 020
20196580
20204177
Forrás: Opten

A harmadik tényező pedig a koronavírus-járvány és a járvány következtében hozott intézkedések. 2020 májusától ugyanis a kényszertörlés intézménye felfüggesztésre került. A kényszertörlések pedig a cégvezetői eltiltások egyik forrását jelentették, így közvetve ez a hatás is csökkentette az új eltiltásokat - állapította meg a céginformációs szolgáltató.

Még így is sok az eltiltás

Összességében nézve elmondható, hogy az eltiltások száma még mindig magas, van hova fejlődnie a hazai cégvilágnak. "Maga az eltiltás intézménye pozitívan hat a cégvilágra, így a magas érték nem csak a fertőzöttséget jelzi, hanem a tisztulást is" - mondja az Opten elemzője.

A jövőre nézve várhatóan tovább fog csökkenni az eltiltottak száma. Egyrészt azért, mert folyamatosan járnak majd le a 2016-2018 között kiszabott tömeges, 5 éves eltiltások, másrészt 2019-tól már erősebben differenciáltabbak az eltiltások is. Az enyhébb esetekért rövidebb eltiltások járnak. Ideiglenesen ugyan várható némi megugrás majd az újonnan eltiltottak körében a kényszertörlési eljárások újraindítása miatt, de ez várhatóan nem fogja ellensúlyozni a sok lejáró eltiltást.

Pest és Nógrád megyében is sok az eltiltott

A regionális eloszlást vizsgálva Budapesten és Pest megyében a legmagasabb az eltiltottak száma, de ez részben indokolt is, hiszen a cégszám is itt a legmagasabb. Ha a teljes cégvezetői körhöz viszonyítjuk az eltiltottak számát, akkor fővárosban már kedvezőbb kép rajzolódik ki, de Pest megyében még arányaiban is sok az eltiltott. Arányaiban szintén magas az eltiltottak száma Nógrád és Komárom-Esztergom megyében, míg Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyét pozitív példaként lehet kiemelni - olvasható a közleményben.