A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. egy év alatt 795 millió forintról 828 millió forintra növelte az adózott eredményét az első 9 hónapban.  A társaság annak ellenére ért el emelkedést, hogy annak túlnyomó részét elvitte az adónövekedés. Ezek nélkül 487 millió forinttal lenne nagyobb az eredmény, vagyis majdnem tízszer akkora, 39 százalék lenne a változás éves összevetésben.

Ennél is nagyobb mértékben, 42 százalékkal emelkedtek a biztosítási díjak. Összegük idén meghaladta a 22,6 milliárd forintot, míg a tavalyi azonos időszakban még nem érte el a 16 milliárd forintot. Az eredményhez a hagyományos termékek kivételével mindegyik portfólió hozzátett, a díjak növekedése továbbra is az új értékesítéseknek köszönhető. Az értékesítési csatornák közül a független értékesítői hálózat teljesített a legjobban.

A biztosító a harmadik negyedévben nem vezetett be új terméket, inkább a termékek értékesítését optimalizálta, ez volt a növekedés hajtóereje az elmúlt időszakban. A közlemény szerint ronthatja a termékkínálat egyes elemeinek jövedelmezőségét az adótöbblet és az infláció, így ezek hatásait folyamatosan elemzik, hogy megőrizzék a versenyképességüket.

A CIG Pannónia tavaly 1,68 milliárd forint adózott eredményt ért el, 155 százalékkal többet, mint 2020-ban. A biztosítási díjbevételek 18 emelkedtek, összegük elérte a 22,7 milliárd forintot. A társaság a BÉT prémium kategóriás kibocsátója, részvényei pénteken 261 forinton zártak, árfolyamuk egy éven belül 228 és 398 forint között változott.