Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A jövő héten elnököt választ a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK). Már a választást előkészítő procedúra is sok furcsaságot rejtett, de a java csak most jön, a többhetes szavazási folyamat csak március közepén zárul.

A tisztújítás legnagyobb esélyese kétségtelenül az eddigi elnök Szatmáry Kristóf, akinek a Napi.hu értesülései szerint két kihívója is akadt. Az utóbbiak dolgát vélhetően nehezíti, hogy a jelek szerint a mostani elnök és rokonai erősen kézben tartják a szervezetet - és a választást is. A választási bizottságot maga az elnök, a mandátumvizsgáló bizottságot pedig az édesanyja vezeti. Ez ugyan nem ütközik a szervezet szabályzatával, de finoman szólva sem elegáns.

Szatmáry Kristóf  nem kívánt interjút adni, de kérdéseinkre írásban válaszolt. Erről így vélekedik: "A küldöttgyűlés egyhangúlag döntött a tisztségviselők személyéről. A BKIK-ban a választások során a jelölteket kizárólag a szakmai eredményeik és teljesítményük alapján ítélik meg, a rokoni kapcsolatokat nem veszik figyelembe. A kamara a hatályos törvényeknek és alapszabályának megfelelően működik, ezért a választási bizottság elnöki pozícióját hagyományosan a mindenkori elnök tölti be. A gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény szerint pedig összeférhetetlenségről nem beszélhetünk."

Kemény kritikák az MKIK-tól

A BKIK működéséről kemény kritikát fogalmazott meg a szervezet közgyűlésén Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke is. Az országos szervezet elnöke nem csak a választási előkészületek módját, de a szervezet működését is kritizálta. A budapesti kamara - Parragh szavaival élve - családi biznisszé alakult Szatmáry és édesanyja, Szatmáryné Jähl Angéla vezetése alatt. Utóbbi ugyan csak az elnökségi tagok egyike, de a Napi.hu által megkérdezett kamarai vezetők és tagok egybehangzóan állítják: valójában ő irányítja a szervezetet.

Parragh kritikájában azt is elmondta, hogy a budapesti cégeknek csupán néhány százaléka tag, a legjelentősebb vállalkozások látványosan távol maradtak a szervezettől. A reálgazdaság nem része a kamarának, távol van a valós élettől - fogalmazott az országos szervezet elnöke. Talán ennek is betudható, hogy a szervezet érdekvédelmi tevékenységét éppúgy bírálják a tagok, mint a nemzetközi kapcsolatépítést, a képzéseket és a szervezet működését.

Válaszlevelében Szatmáry a kamara érdemeinek hosszú felsorolása mellett lényegében elismeri, hogy a tagvállalkozások csak a fővárosi cégek töredékét teszik ki: "a kötelező kamarai regisztráció révén a BKIK minden budapesti vállalkozás érdekeit képviseli. A kamara több mint 4 ezer tagvállalatával (ez 2-3 százalék nem pedig 1), 71 ezer regisztrált vállalkozásával a legnagyobb területi kamara az országban."

Választási furcsaság

Választási furcsaság az is, hogy értesüléseink szerint két hét alatt csaknem félszáz új tagot léptettek be - ez a jelenlegi kamarai tagság jelentős része. Eközben egy sor jelentkezőt formai okok miatt elutasítottak, így ők nem vehetnek majd részt a voksolásban. A sok újonnan belépett tag befolyásolhatja a szavazás végkimenetelét, mert a kamarában az egy tag, egy szavazat elv érvényesül. Ezt érdemben nem cáfolta a jelenlegi elnök, aki azonban a kérdésünkre adott válasz helyett egy másik anomáliát tartott fontosnak kiemelni:

Ennek kapcsán Szatmáry így fogalmazott. "Egy bizonyos vállalkozói kör maffiamódszerekkel próbálta befolyásolni a tisztújítás kimenetelét: a határidő utolsó napján 4 ügyvéd 1200, felszámolás alatt lévő vállalkozás képviseletében próbálta felvetetni magát a választási névjegyzékbe. A választás tisztaságát befolyásolni kívánó lépést a BKIK választási irodája tartalmi és formai okok miatt elutasította. A BKIK az ügyben a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz fordult állásfoglalásért, mely tájékoztatása szerint a felszámolóbiztosok ilyen típusú próbálkozása kimerítheti a joggal való visszaélés esetét. Véleményünk szerint a minden etikai alapokat nélkülöző, így leadott 1200 szavazat alkalmas lett volna arra, hogy puccsszerű eszközökkel befolyásolják a tisztújítás végeredményét."

További furcsaság, hogy a kedden induló szavazásnál a delegátusoknak a voksoláskor hiteles cégkivonattal kell megjelenniük, és a szavazás kezdete előtt félórával sorszámot kell húzniuk azért, hogy jogosultak legyenek a szavazásra. (E két kitétel egyike sem szerepel a kamara szabályzatában.)

A BKIK választási bizottsága úgy döntött, hogy egy természetes személy csak három rendes kamarai tagot képviselhet - amúgy erre sincs alapszabályi rendelkezés. Sokan azt is törvényellenesnek tarják, hogy a január 21. és február 4. között a szervezet központjában kifüggesztett választási névjegyzék ellen is lehetetlen volt kifogást emelni. Megesett ugyanis, hogy jó néhány tag nem szerepelt ezen, s amikor a jegyzékbe való felvétel iránti kérelmet adtak be, annak elbírálását a választási bizottság megtagadta.

Nem családi biznisz!

Szatmáry válaszaiból kiderül, hogy a budapesti kamarát nem tartja családi biznisznek: "A BKIK-nak már csak a nagy számok törvénye alapján is több tucat családi vállalkozás is a tagja, így több, egymással rokoni kapcsolatban álló személy is betölt társadalmi (választott) tisztséget a kamarában. A BKIK tisztségviselői nem csak hogy díjazást nem kapnak a munkájukért, de még a vállalkozásaik sem részesülhetnek semmilyen formában a kamara tevékenységéből, vagyis számukra semmilyen üzleti hasznot nem jelent a szerepvállalás. Szatmáryné Jähl Angéla éppen az ilyen és hasonló támadások miatt a legutóbbi tagozati elnökségi ülésen kifejtette, hogy jelen körülmények között nem kíván indulni a kereskedelmi tagozat elnöki funkciójáért."

A Szatmáry-család tevékenységéről a korábbi években számos botrányos részlet derült ki, közülük csak egy kötődik a trafikokhoz. Kiderült például, hogy a Jähl Angéla diplomája nem valódi, s hogy akkori élettársát (ma már férjét) jelölte egy Széchenyi-kártya iroda vezetőjének, ám kiderült, hogy az büntetett előéletű. Szatmáry Kristóf a BKIK jubileumi, 165 éves ünnepségére díjat alapított, amelyet többek közt mamájának és leánytestvérének nyújtott át. A kamarai pletykák szerint egyes tagok jelentősen függnek a Szatmáry-családtól.

Végezetül arra próbáltunk meg választ kapni, hogy a jelenlegi elnök tényleg a BKIK infrastruktúráját használta-e fel a választási küzdelemben. Erre így válaszolt: "A BKIK-nál jelenleg a küldöttek választása zajlik, az elnök- és egyéb jelöltek listája még közel sem végleges. Jómagam is csak a küldöttválasztást követően szeretnék döntést hozni és nyilatkozni arról, hogy újra megmérettetem-e magam az elnökválasztáson. A leghatározottabban visszautasítok minden olyan célzást, amely arra utal, hogy nem tisztességes módon pályázom."