Az elmúlt pár évben megszaporodtak a személyes adatokra, jelszavakra vadászó adathalász-támadások. A leggyakoribb jelenség, hogy ismert, közbizalmat élvező nagyvállalatok, szolgáltatók nevében, azok logóját, arculati elemeit felhasználva küldenek ismeretlenek kéretlen üzeneteket vagy telefonálnak. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) főkapitányi biztosa szerint az elektronikus térben történő csalások mellett továbbra is létező módszer, amikor a bűnözők személyesen keresik fel a kiszemelt, gyakran idős áldozatukat.

Az ORFK szerint 2019-ben 73, az ország több megyéjét érintő sorozatban folyt összehangolt nyomozás, aminek eredményeként a rendőrök 1314 bűncselekményt bizonyítottak, és 224 személyt fogtak el. A 73-ból öt bűncselekmény-sorozatban hivatkoztak a tettesek különböző szolgáltatókra, míg 14 sorozatban kifejezetten telefonon, vagy interneten keresztül követték el a csalásokat.

Az adathalászat a legnépszerűbb

Az elmúlt egy évben az adathalászat volt az egyik leggyakoribb és leginkább növekvő tendenciát mutató online támadástípus Magyarországon, ez a támadások 23 százalékát tette ki. A csalók jellemzően egy-egy kiemelt időszakhoz kapcsolódóan folytattak és folytatnak ilyen jellegű kampányokat, amelyek során leginkább szenzitív adatok és a pénz megszerzése a fő cél. Ezt a kiberbűnözői módszert leggyakrabban valamely jól bejáratott márka, vagy sok esetben állami cég, közműszolgáltató, pénzügyi szolgáltató nevében, azok arculati elemeit felhasználva, lemásolva alkalmazzák.

A Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) minden esetben a prevencióra hívja fel a figyelmet. Az NKI rendszeresen készít erről szóló anyagokat és publikál nemzetközi IT biztonsági híreket, amelyeket minden esetben közzé is tesz online felületein - derül ki a police.hu-n megjelent közleményből.

A postát szeretik a bűnözők

Gyakoriak a Magyar Posta nevében érkező adathalász-üzenetek. A vállalat szóvivője, Panulin Ildikó arra hívta fel a figyelmet, hogy a posta nevében általában nyereményjátékot ígérnek, vagy csomag érkezését jelzik. Ugyanakkor az is elmondható, hogy az ügyfelek is egyre tudatosabbak és éberebbek, és a gyanúra okot adó jeleket felismerik - tette hozzá a szóvivő.

A szolgáltatók nevében elkövetett csalások másik, hagyományos formája, amikor személyesen jelennek meg csalók az ügyfeleknél, és a szolgáltató nevében próbálnak pénzt szerezni. Az ilyen csalásoknak gyakran részesei például a közmű cégek. Ennek kapcsán Kreitner Krisztina, a Magyar Víziközmű Szövetség szóvivője arra mutatott rá, hogy a szolgáltatók munkatársai mindig jól beazonosíthatók, céges logóval ellátott munkaruhát viselnek, valamint a gépjárműveken is jól látható az adott szolgáltató logója és neve. A munkatársak rendelkeznek céges igazolvánnyal, és amennyiben soron kívüli ellenőrzésre érkeznek, akkor is van náluk céges nyomtatvány, jegyzőkönyv.

A szóvivő továbbá felhívta a figyelmet, hogy a vízművesek nem házalnak. Lakásban, eseti mintavételt, vagy belső csatornahálózat tisztítást csak és kizárólag megrendelésre végeznek, előre egyeztetett időpontban.

Amennyiben azt érzi a fogyasztó, hogy valami szokatlan, a szolgáltató munkatársa előzetes értesítés nélkül érkezett, érdeklődjön az adott szolgáltató központi ügyfélszolgálati számán az ellenőrzésről

- hangsúlyozta Kreitner.

Az ilyen bűncselekményeket csak éberséggel lehet megelőzni - hívja fel a figyelmet a rendőrség, amely arra kéri a lakosságot, hogy amennyiben arra gyanakszik, hogy csalók próbálnak bejutni otthonába, hívja azonnal a rendőrséget 112-es telefonszámon!