Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Közlönyben megjelent első rendelet a felszámolás alatt álló Penta Industry Ipari Erőműtechnikai Fővállalkozó és Szolgáltató Kft.-t minősítette stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté.

A cég korábban sikeresen versenyzett közbeszerzéseken: az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) a Budapest XI. kerületében lévő Bibó István Szakkollégiumot bővíthették volna ki a vizes vébére 405 millió forintért, de az Opus által 50 százalékban birtokolt Euro Generál Építő és Szolgáltató Zrt. a közösen elnyert egy közel 1,5 milliárd forintos közbeszerzést egy tokaji borüzem építésére. Valamint az építőipari társaság kezdhetett bele a Kisvárda focicsapatának új stadionjának építésébe is.

Ahogy arról a Napi.hu korábban írt, a Penta Industry Kft. esetében az építőiparban elterjedt nézet, hogy mivel olyan presztízs beruházásokkal késtek, mint a vizes vébére beígért, a Fidesz bölcsőjét jelentő Bibó-kollégium felújítása, vagy a FINA-vb helyszínéül szolgáló városligeti medencék kivitelezése, nagyjából bedöntötték a céget. Több mint 50 pert indítottak az alvállalkozók és megbízók (köztük a magyar állam is) a társaság ellen.

A cég a 2018-as beszámolóit még nem adta le, de 2017-ben közel 11,5 milliárd forintos árbevétel mellett 476,3 millió forintot profitot termelt. Az előtte években is folyamatosan nőtt a forgalma: míg 2013-ban csak 1,72, addigra ez 2015-ben már 4,65 milliárd forintra nőtt, 2016-ban pedig már meghaladta az 5,5 milliárd forintot - derül ki a Céginfo.hu adataiból.

Fehérjegyárat is megszereznek

A másik stratégiailag kiemelt jelentőségű cég a szikszói székhelyű SZATEV Fehérjefeldolgozó- Takarmánygyártó és Közszolgáltató Zrt. lett. A Céginfo.hu adatai szerint a cég jegyzett tőkéje 500 millió forint, a tulajdonosi köre pedig holding rendszerű. Ennek is csak 2017-es mérlege van, az pedig 79,2 millió forint nettó árbevétel mellett 381 millió forint adózás előtti veszteséget mutat.

A csődtörvény alapján a kormány - rendeletben - stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítheti azokat a gazdálkodó szervezeteket,

  • amelyek adósságainak rendezéséhez, hitelezőikkel való megegyezéséhez, reorganizációjához nemzetgazdasági érdek vagy kiemelt közérdek fűződik, vagy- amelyek esetében
  • ha a vagyonhiány és a fizetésképtelenség előreláthatólag nem szüntethető meg
  • kiemelt gazdaságpolitikai érdek fűződik ahhoz, hogy a jogutód nélküli megszüntetés gyorsabb, átláthatóbb és egységesített eljárásrend szerint történjék.

Az ilyen esetekben az állami felszámoló jár el, amely a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. Ez a társaság a stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetek csődeljárásában és felszámolási eljárásában kerül kijelölésre vagyonfelügyelőként, ideiglenes vagyonfelügyelőként, rendkívüli vagyonfelügyelőként, illetve felszámolóként.