Még azok is belevágtak a pandémia alatti online rendelésbe, akik korábban nemigen éltek ezzel a lehetőséggel. A taxisok is inkább a csomagszállításra álltak át, de sokuknak még ez sem segített, hogy túléljék a karantén miatti utasszám csökkenést - kezdi piaci körképét a Pesti Hírlap, amelynek Jagodics Rita kereskedelem-marketing szakértő elmondta, hogy a járvány után is egyre nagyobb teret kaphat az online vásárlás, és olyan cégektől is lehet majd online rendelni árut, ahonnan korábban nem. Már a karanténidőszak jelentősen megnőtt emiatt a csomagküldők munkamennyisége, a csúcs áprilisban, mostanra ez már visszaesett, hogy újra lehet vásárolni a boltokban.

De míg a csomagküldők jól járták az e-kereskedelem megugrásán, addig a futárcégek, amelyek nem állnak kapcsolatban más cégekkel már visszaesést tapasztaltak. A költöztetésssel, bútorszállítással foglalkozó szereplők forgalma jelentősen visszaesett, de a cikkben idézik a Futár Zsolti néven elhíresült Karsai Zsoltot is, aki nyomdai termékek szállításával is foglalkozott, de ez a terület teljesen meghalt. "Még talán 2008-ban is jobb volt a helyzetünk mint most, mivel akkor a marketingre többet költöttek a cégek, volt sok olyan beruházás, amihez kellett a megjelenés. Most nem így van, a cégek megálltak, kevesebben is költöztek, így visszaesett a forgalmunk" - mondta Karsai.

A lap emellett kitér rá, hogy a koncertek, a bulik és a fesztiválok - tehát ami fő bevételt jelentene a taxisoknak - idén mind elmaradnak, a piac a személyszállítási piac teljesen megfagyott a kijárási korlátozások alatt. Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke ennek kapcsán közölte: "7 ezer taxist tartottunk számon, ebből 4-5 ezer eltűnt a taxiszolgáltatásból." A járványidőszakban megpróbálkoztak azzal, hogy átálltak a csomagok szállítására, hogy ha már a személyszállítás visszaesett, legalább a megnövekedett csomagküldés igényéből fenn tudják tartani magukat. A mentőövet viszont ideiglenes megoldásnak szánták, a veszélyhelyzet visszavonásával ettől elállnak.

Tamás Miklós, a City Taxi elnöke azt is elmondta, hogy a pandémia miatt az átlagos fuvarszám 80 százalékát veszítették el a koronavírus-járvány miatt. Náluk is próbálkoztak a csomagszállítással, de szerinte csupán naponta 5-10 taxisofőrnek volt ilyen jellegű feladata.

A taxik esetében a piac megsegítésére több javaslat is felmerült, köztük a fixtarifák megszüntetése is. Ezt a társaságok elvetették, a magyar közvélemény 30 százaléka pedig nem bánja az egységes díjszabást.