A budapesti árverésen már a 160 milliós kikiáltási ár is rekord volt.

Az eddigi árcsúcsot is egy Csontváry-kép tartotta: 240 millió forintért kelt el 2012-ben a Traui tájkép naplemente idején.

Ez a festmény (képünkön) még az ő életművén belül is egy nagyon rejtélyes és talányos és izgalmas festmény. A Csontváry-kutatók a mai napig nem igazán tudták megfejteni, hogy mit is ábrázol - mondta Kelen Anna művészettörténész az Euronewsnak.

A rekordösszegek oka, hogy a életmű kicsi, alig 100 festménye maradt fenn. Ennek jelentős része múzeumokban található, és mintegy húsz darab van magángyűjteményben. Az elmúlt harminc évben a Titokzatos sziget volt a hetedik olyan festménye, amely piacra került.

Rippl-Rónai József Elegáns asszony a kertben című 1909-ben készült képe 95 millió forintért talált új tulajdonosra. A festmény hosszú évtizedek után jutott vissza Magyarországra.

Az aukción a festmények mellett kalapács alá kerültek még art deco- , illetve szecessziós Zsolnay-kerámiák is.