A budapesti cégnek a bűncselekmény időszakában volt két ügyvezetője és egy önálló képviseleti joggal bíró cégvezetője, aki az ügy vádlottja. A cégvezető 2013. július 11-én egy kecskeméti ügyvédi irodában eladta a cég tulajdonában lévő 6 védjegyet unokatestvérének, aki korábban a cég egyik tulajdonosa volt, de ekkorra már megvált az üzletrészétől. A vádlott a védjegyeket könyv szerinti értéken, összesen 6 350 000 forintért adta el úgy, hogy az eladásról sem az ügyvezető, sem a cég akkori tulajdonosa nem tudott, így beleegyezésüket sem adhatták az eladáshoz - írja közleményében a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.

A jóval áron alul eladott védjegyek piaci értéke legalább 80 millió forint volt, így az eladás a cégnek minimum 73 650 000 forint kárt okozott. A cégvezető vádlott a védjegyek eladása előtt elmulasztotta azok piaci értékének meghatározását, illetve nem intézkedett annak érdekében sem, hogy az eladási szándékról a piaci szereplők tudomást szerezzenek. (Mit tehetünk, ha más a márkanevünkkel hirdet? - ezt mondják jogászok)

A vádlott az eladáskor tudta, hogy a védjegyek piaci értéke jóval meghaladja a könyv szerinti értéket, ennek ellenére nem tette lehetővé, hogy a társaság vagyonának minősülő védjegyeket kedvezőbb áron lehessen eladni. Ezzel pedig a cégnek kárt okozva szándékosan megszegte azon cégvezetői kötelességét, hogy a társaság vagyonának kezelése során a társaság érdekeinek elsődlegessége alapján kell eljárnia. A cég tulajdonosa kérte az okozott kár megtérítését.

Az ügyészség a szabadlábon védekező vádlottat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja és végrehajtandó börtön, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben. A vádlott bűnössége kérdésében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Fotó forrása: Pixabay.com