Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Vásárlói a járvány alatt sem pártoltak el a budai Daubner Cukrászdától - ezt mutatja a 2,3 milliárd forint mérlegfőösszegű kft. május végén leadott 2020-as beszámolója -, tavaly 1,734 milliárd forint nettó árbevétel mellett 421 millió forint adózás előtti eredményt ért el. A bevétel mind belföldi értékesítésből származott. (A járvány alatt a megrendelt süteményeket a vásárlók a cukrászda parkolójában a saját autójukban is átvehették, bankkártyás fizetéssel.) Az évet 39 millió forint adó befizetése után 382 millió forint adózott eredménnyel zárták.

A forgalom mindössze 82 millióval, a nyereség 69 millióval lett kisebb, mint a 2019-es üzleti évben. (Az üzemi tevékenység 80 milliós mínuszt mutat az előző évhez képest, de a pénzügyi műveletek ötmilliós pluszt is hoztak a cégnek.)

A társaság egyszemélyes tulajdonosa a jóval hetven felett járó Daubner György cukrászmester, a cég vezetésében azonban helyett kapott a cukrász két gyereke is. (A cukrászda elődjét Daubner Béla 1901-ben, Orosházán alapította.)

A tavalyi eredményből 350 millió forint osztalékot fizetnek ki az alapító-tulajdonosnak, míg a megelőző két évben 450 milliót, illetve 400 milliót fizettek. (Az osztalék után a magánszemélyeknek jelenleg személyi jövedelemadót és bizonyos jövedelemszintig szochót kell fizetni.) Az igazságügyi minisztérium E-beszámoló portálján elérhető alapítói határozatok szerint a Daubner Cukrászda 2013 és 2020 között minden évben fizetett osztalékot, összesen hárommilliárd forintot.

DAUBNER
InfogramA vállalkozás teljesítménye egyedülálló: csak a Szépvölgyi úti üzletükben értékesítik a cukrászati termékeket, és szemmel láthatóan nem költenek reklámra és a közösségi médiában is visszafogottan vannak jelen, mégis töretlen a népszerűségük. (Bár internetes fórumokban mindig lehet elégedetlenkedő mondatokat olvasni, korábban a parkolási problémák, vagy a sorban állás és a hosszabb kiszolgálási idő miatt, a közelmúltban már inkább egyes sütemények - romló - minősége miatt.)
Daubner Kft.-adatok (millió Ft)

201820192020
Ért. nettó árbevétele1 684,81 816,91 735,0
Egyéb bevétel2,93,914,0
Anyagjellegű ráfordítások614,8684,9652,8
Személyi ráfordítások400,8390,0419,4
Üzemi eredmény437,7495,8415,5
Adózás előtti eredmény439,5496,0421,3
Adózott eredmény399,9451,3382,2
Forrás: E-beszámoló

A Daubner évek óta nyereségesen működik, stabil, tőkeerős vállalkozás a beszámoló kiegészítő melléklete szerint. A saját tőkéje 2 milliárd forint, az eredménytartalékban 1,6 milliárd forint volt tavaly év végén. Nincs jelzáloggal terhelt hitele. A kötelezettségállománya ugyan 150 millióval, 345 millióra nőtt egy év alatt, de ez mind rövid lejáratú kötelezettség (túlnyomó részt kapcsolt vállalkozással szembeni; szállítói tartozása mindössze 4 millió forint volt év végén).

Így alakultak a bérek

Tavaly átlagosan 77 munkavállalót foglalkoztattak (2019-ben 72 főt), akiknek 368 millió forint bért fizettek ki, a személyi jellegű egyéb kifizetésekre 16,8 milliót költöttek. A dolgozók többsége fizikai állományú, négyen adminisztratív munkát végeztek - az utóbbiak bérköltsége 23,6 millió forint volt. (A közzétett adatok alapján lapunk úgy számolt, hogy a havi bruttó átlagbér 390 ezer forint körül alakult a fizikai és 492 ezer forint körül az adminisztratív dolgozóknál.)

Az édességgyártó-vendéglátó cég bejegyzett tevékenysége a növénytermesztés és az állattenyésztés is. Az ingatlanainak értéke a 2020-as mérlegben 1,2 milliárd forinton vannak nyilvántartva, a termelő gépeké és berendezéseké 244 millió, az egyéb gépeké és járműveké pedig 126 millió forinton. (A II. kerületi Szépvölgyi úti székhely mellett két IV. kerületi telephelye van, valamint fióktelepként három szajlai külterületi ingatlana a Céginfo.hu adatai szerint.)

Tavaly beruházásra, felújításra 120 millió forintot költöttek, ami 33 millióval több az előző évinél. Bankbetétben 374 milliót, a pénztárásban 104 milliót tartottak december végén.