Az új ipari parkban három beruházás valósulhat meg:

  • Két részletben összesen 1,3 kilométernyi, kétszer egysávos bekötőutat alakítanak ki valamivel több, mint 700 millió forintból,
  • föld alá visznek 2400 méternyi elektromos felsővezetéket 180 millióért és
  • flkezdik kiépíteni a csapadékvíz-elvezető létesítményeket, amelyeknél csak a munka első üteme 731 millióba kerül - írja a portál.

A négy fejlesztésből hármat nyert el annak a Varga Károlynak a cége, akit Mészáros Lőrinc üzleti köréhez szoktak sorolni. A Hódútnak kizárólag az ideiglenes bekötőút építésének második ütemét nem sikerült behúznia, azt egy másik alföldi építőipari cég, a Soltút Kft. kapta.

QP | Quality Placement

A lap felidézi, hogy a debreceni önkormányzat egy tenderen még tavaly kiválasztotta azt a négy céget, amelyek a következő három évre tervezett 27 milliárd forintnyi debreceni építési beruházásért versenyezhetnek. Az akkori keretmegállapodásba a Soltúton és Hódúton kívül a Hazai Építőgép Társulás Kft és egy Cívis 2020 nevet viselő konzorcium került be.

A kormány még tavaly novemberben elkülönített a gazdasági övezet kialakítására majdnem 130 milliárd forintot, és akkor arról is döntöttek, hogy melyek azok a beruházások, amelyeket az állam, és melyek azok, amelyeket az önkormányzat valósít meg.

Magyarul a projekt egy részét az állam, egy részét pedig az önkormányzat fizeti, de Debrecen is a kormánytól kapott erre pénzt. Az önkormányzat azonban most egy olyan megállapodás alapján kezdte el megrendelni a munkákat, amit már jóval rájuk eső 34 milliárdos rész fedezetének kiutalása előtt aláírtak. Pedig eddig nem ez volt a jellemző.