Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nam Tak Szu szerint Magyarország számos más európai ország között lett a legjobb helyszín a több mint 3 ezer négyzetméteres, kétszintes gyártóbázis megépítéséhez. A lehetséges helyszínek között volt Lengyelország, Csehország és Olaszország is.

Az országban fejlett a gyógyszeripar, jól képzett a munkaerő, és Székesfehérvár fekvése logisztikai szempontból is kedvező - sorolta. A tavaly év végén megvásárolt 9 ezer négyzetméteres székesfehérvári telken kezdődik az építkezés. A beruházással legalább ötven új munkahelyet teremtenek, és a terveik szerint egy k+f központot is létrehoznak a gyáron belül - mondta. Ismertette: az itt gyártott termékek 90 százalékát exportálják majd, az új üzemben egyebek között a Cataplasma nevű úgynevezett hidrogéles tapaszt, illetve a bőrön át felszívódó gyógyszeradagoláshoz tervezett tapaszt fognak gyártani.

Szijjártó Péter azt emelte ki, hogy tavaly a külgazdasági stratégia egyik legsikeresebb területe a magyar-dél-koreai kapcsolatok fejlődése volt. A magyar export 24 százalékkal nőtt 2013-ban, így elérte a 270 millió dollárt az első 11 hónapban, a dél-koreai működőtőke befektetések értéke pedig megduplázódott Magyarországon, több mint 2 milliárd eurót tesz ki - tette hozzá. Jelenleg 66 dél-koreai vállalat több, mint 22 ezer embernek ad munkát az országban.

Kiemelte:  a cég komplex tevékenységet telepít az országba, a kereskedelemtől, a gyártáson át, a kutatás-fejlesztésre is kiterjed majd a fehérvári üzem működése. Három innovatív és magas k+f hozzáadott értéket képviselő terméket - hidrogéles tapasz, szájban oldódó filmtabletta, és bőrön át felszívódó tapasz - fognak gyártani, a harmadik évtől évi 30 milliós mennyiségben.

A szöuli cég 2013-ban nyitotta meg első európai irodáját Budapesten, Woo Shin Magyarország Kft. néven, mely az első lépés volt az európai piac felé történő nyitásban. Az épülő gyár várhatóan 2015-ben kezdi meg a termelést.