Új sóderbányát nyitnának Délegyházán, ami legalább 1500 embert érint majd közvetlenül a zaj és a por miatt, de a talajvíz várható csökkenése okán az egész falut – hangoztatják az ez ellen tiltakozó civilek a Népszava riportja szerint. Egyszer már győztek, egy másik bányavállalkozó 2009-ben már próbálkozott bányanyitással, de a lakossági tiltakozás meghátrálásra kényszerítette.

Csakhogy a rendezési tervben azóta is különleges bányászati minősítéssel szerepel a terület. Tóthné Purthál Györgyi, az Összefogás a délegyházi kavicsbányák ellen nevű civil tömörülés vezetője éppen ezért ennek módosítását javasolta az önkormányzatnak. Riebl Antal, Délegyháza polgármestere azonban azzal vágott vissza: a javasolt döntés súlyos anyagi károkat okozna a községnek, sőt a település csődjéhez is vezethetne a tulajdonosok kártalanítása miatt.

A tervezett bánya mellett élők viszont azon aggódnak, hogy a házuk értéke bezuhan a bányanyitás után. A tiltakozók szerint a polgármester rendre azzal söpri le a felvetéseiket, hogy laikusok. Egy a terület átminősítéséről szóló Facebook-vitában Riebl azzal vágott vissza: "édes lenne a dilettáns javaslattal élni, de mindannyian meginnánk a levét".

Riebl arra is felhívta a figyelmet, hogy a föld alatti ásványvagyon az állam tulajdona és a mai építőanyag-ínséges időkben mindent meg fognak tenni, hogy kitermeljék. Saját közösségi oldalán azt írta: "nagy erők mozdultak meg ellenünk, s tudnunk kell, esélyünk csekély". Annyi biztos: befolyásos vállalkozó vinné a kavicsot a lakóházakhoz közeli területen tervezett bányából.

A Mészáros Lőrinc érdekkörébe tartozó Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. két – a Népszava által is megszerzett – nyilatkozatban vállalja, hogy a Budapesti Atlétikai Stadion kivitelezésének alvállalkozójaként a közérdekű beruházáshoz szükséges nyersanyag egy részét a délegyházi bányatelekről szerzik be.