A dolgozók számára mostanában több globális esemény is komoly lelki problémákat okozhat a klímaszorongástól a koronavírussal járó egészségügyi és egzisztenciális bizonytalanságon át az orosz-ukrán konfliktusig.

Ezek leküzdésében pedig a cégeknek is segíteni kell a munkavállalóknak, ugyanis ha nem foglalkoznak velük, akkor nemcsak az egyéni teljesítmény romolhat, de akár tartós betegség is kialakulhat.

Mit tehet a HR osztály?

A szervezeten belül többnyire a HR osztályra hárul a feladat, hogy ezt kezelje. Első körben a legfontosabb, hogy a lelki problémákkal küzdő dolgozók lehetőséget kapjanak jelezni problémájukat – akár egy személyes beszélgetés alkalmával –, a cég pedig biztosítsa őket a támogatásáról. Ám vannak esetek, amikor ez nem elég, és külső segítség bevonására van szükség.

A K&H-nál 2020 óta lehetőséget biztosítunk munkatársainknak, hogy mentálhigiénés szakember segítségét vegyék igénybe. A szervezeti pszichológussal bármelyik kollégánk beszélgethet, akár a munkával kapcsolatos, akár a magánéletben jelentkező nehézségekkel kapcsolatban. Célunk, hogy kollégáink lelkileg egészségesek legyenek, megteremthessék az egyensúlyt munka és magánélet között, egyénileg fejlődhessenek és szakmailag a legjobbat hozhassák ki magukból – mondta Végh József, a K&H HR igazgatója.

Milyen lelki problémák megoldására kell felkészülni?

A depresszió az egyik legelterjedtebb mentális betegség, aminek a fő tünetei a kedvetlenség és a közömbösség. A depressziós munkatársak kreativitása és motivációja ezért erősen lecsökken. Most azért különösen érdemes odafigyelni a figyelmeztető jelekre, mert akár a korábban felsorolt globális események, bizonytalanságok is előidézhetik, felerősíthetik a problémát.

A túlzott szorongás szintén sokak életét nehezítheti meg. A hosszabb időn át fennálló fokozott aggodalom, nyugtalanság alvászavart okoz, ez pedig a fókuszáltság, majd a teljesítmény és hatékonyság romlását eredményezheti. Ez tovább erősíti a stresszes állapotot, vagyis a kolléga ördögi körbe kerül, ahol a csökkenő teljesítmény súlyosbítja a lelki problémákat és fordítva. Egy szakember azonban a célok újratervezésével, a nehézségek feldolgozásával segít megállítani a negatív spirált.

Mások fóbiáktól szenvednek, vagyis olyan dolgoktól félnek, amelyek semennyi vagy csak nagyon kevés veszélyt jelentenek a valóságban. Ez munkahelyi környezetben is okozhat gondokat, ha valaki például liftben vagy egyéb zárt térben nem érzi biztonságban magát vagy kényszeresen túlzásba viszi a higiéniai óvintézkedéseket.

Az aggodalmak hosszú távon velünk maradhatnak

A klímaváltozás nem fog megoldódni egyik pillanatról a másikra, az orosz-ukrán konfliktus pedig Jens Stoltenberg ENSZ főtitkár szerint akár évekig is elhúzódhat. Vagyis a munkavállalók külső események okozta lelki gondjai vélhetően nem fognak eltűnni a közeljövőben.

Emiatt a cégeknek el kell indulnia abba az irányba, hogy szakemberek segítségével segít a munkatársaknak. Enélkül hosszú távú nehézségekkel kell szembesülniük: csökkenhet a hatékonyság, a kollégák gyakrabban mehetnek betegszabadságra és növekedhet a munkatársak fluktuációja is. Ha viszont a cégek lépnek, és a dolgozók azt érzik, hogy támogatják őket problémáik megoldásában, ők is elkötelezettebbek és motiváltabbak lesznek - véli Végh József.