Ahogy a tavalyi évben is, most is elmaradnak a szóbeli érettségi vizsgák, így a frissen végzett diákok egy hónappal előbb kezdenek bele a nyárba, ezáltal a nyári munkavállalásba is. A fiatalok munkájára és lelkesedésére nem csak igény, hanem szükség is van különböző területeken - írja közleményében az iskolaszövetkezet.

Az éledező vendéglátóipar csak mértékkel tudja felszívni a diákmunkásokat

Habár a teraszok és a benti fogyasztás már éledezik, a pandémia és a kijárási korlátozások hatására a vendéglátóhelyek munkaközössége változásokon ment keresztül. A hosszú szünet következtében egyes esetekben főállású felszolgálók elbocsátására kényszerültek, akik közül időközben más területen helyezkedtek el, és koránt sem biztos, hogy feltétlenül tervezik a vendéglátóiparba való visszatérést.

„Még így is, hogy bizonyos szinten csökkent a vendéglátóipari egységekbe jelentkező szakemberek száma, nem a diákmunkások fogják feltölteni a pályát váltó felszolgálók helyét. Az éttermek esetében mindig szükség van egy szakképzett és tapasztalt magra, akik összességében látják át a feladatokat és a folyamatok működését. A diákok azonban kiválóan tudnak kisegítő pozícióban érvényesülni, ezzel kitöltve a hiányzó réseket. Ezzel együtt a gyorséttermekben is számos, esetenként nagyobb felelősséggel járó feladatban is kipróbálhatják magukat.” – magyarázza Virág Viktor, a MADS – Márton Áron Iskolaszövetkezet igazgatósági tagja.

Szektorok, ahová a diákmunkások érettségi után a leggyorsabban elhelyezkedhetnek:

  • gyorséttermek
  • nagy kávézóláncok
  • logisztikai szektor
  • gyártás szektor

Már májusban berobbanhat a szezon

Az eddigi évektől eltérően idén már májusban berobbanhat a diákmunka szezon. A tapasztalat azt mutatja, hogy az egész évben meglévő igény általában júniusban csúcsosodik, ekkor veszik fel a legnagyobb diákmunkás tömegeket a vállalatok. Ugyan a nagy céges rendezvényekkel, családi napokkal, valamint a fesztiválokkal nem tudnak ebben az évben tervezni, de a szabadságoltatás lebonyolítását és az ideiglenesen kieső munkaerő hiányát pótolniuk kell.

Ez kiemelten igaz a logisztikai, valamint a gyártó szektorban működő cégeknél, akik a korábbi években is rendszeresen foglalkoztattak diákmunkásokat ebben az időszakban.

A diákmunkások foglalkoztatása már bevett gyakorlat a cégek körében, hiszen járulékmentes és csak az elvégzett munka után kötelesek fizetni. A költséghatékonyság mellett pedig időt is nyernek, hiszen a teljes toborzási, valamint adminisztrációs feladatok is áthárulnak a diákmunkát közvetítő félre. A vállalatoknak most azt kell szem előtt tartaniuk, hogy miként szeretnének nagy tömegeket mozgósítani, a későbbiekben pedig miként szándékoznak értékesíteni a diákévek alatt kialakult pozitív munkakapcsolatokat és kinevelni a következő generációt.

Gyorséttermek az élmezőnyben

A gyorséttermek eddig is jelentős mértékben éltek ezzel a lehetőséggel, és a vírushelyzet ideje alatt felvirágzó házhoz rendelési kedvnek köszönhetően a járvány alatt sem csökken a fiatalok foglalkoztatottsága. A pandémia elején tapasztalt lassú visszaesést a szektor még tavaly nyár elején ledolgozta, és mára már nem csak, hogy az eddigiekhez megszokott számokat hozza, de még növekszik is. Ezáltal a gyorséttermi láncok továbbra is nagy felvevő piacot jelentenek a diákmunkások számára.

A fiatalok számára ezek az állások nem csak pénzkereseti lehetőséget jelentenek, de elindítja őket a munkaszocializáció útján, segíti a felelősségvállalást, mindamellett, hogy kommunikációs, feladatmegoldó és más releváns készségeiket is fejleszti életük ezen szakaszában - álltja az iskolaszövetkezet.