Félrevezető közlés miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - 90 millió forint bírság kiszabása mellett - visszavonta a Digi/Invitel-fúziót engedélyező határozatát, és egyúttal új eljárást is indított, amely a megtévesztés által érintett piacok újbóli értékelését célozza - adta hírül a GVH a november 14-én. A hatóság a felek kérelmére - gazdasági érdeküket és az előfizetői szolgáltatások folytonosságát mérlegelve - engedélyezte az új eljárás lezárásáig az összefonódás végrehajtásának folytatását a tranzakció többi részét illetően kirendelt ellenőrző biztos felügyelete mellett.

Nem érinti az Invitel működését

A múlt héten közzé tett versenyhivatali közleményre reagálva most a Digi Csoport is közleményt adott ki, amelyben kifejtették, a GVH november 14-i döntése alapján indított vizsgálat nem érinti az Invitel működését, kizárólag azokra a településekre korlátozódik, ahol az i-TV Digitális Távközlési Zrt. (a Digi Kft. egyik hazai leányvállalata) és az Invitel szolgáltatási területei átfedik egymást.

A Digi közleménye szerint a GVH új eljárása nem befolyásolja a Digi-Invitel fúzió végrehajtását, mivel a GVH a korábbi jóváhagyást visszavonó döntésével egyidejűleg engedélyezte a Digi részére, hogy az Invitel feletti tulajdonosi jogait az új eljárás lezárásáig bizonyos, az eredeti jóváhagyó döntésből átvett korlátozások mellett továbbra is gyakorolja. Így a Digi és az Invitel ügyfelei változatlanul folyamatos kiszolgálásban részesülnek - hangsúlyozza a cég a közleményében.

Az i-TV Zrt. a Digi csoport üzleti tevékenységeinek kis hányadát képviselő, jellemzően alacsony lélekszámú vidéki településeken működő, kizárólag kábeltelevíziós szolgáltatásokat helyi hálózatüzemeltetőkkel együttműködésben nyújtó vállalat.

A GVH az alapeljárásban hozott határozatának visszavonását azzal indokolta, hogy a Digi az eredeti eljárás során elmulasztott proaktív észrevételeket tenni bizonyos - az i-TV által nyújtott távközlési szolgáltatások által lefedett területekre vonatkozó - hiányos adatokkal kapcsolatban, amelyekre támaszkodva a GVH az eredeti, összefonódást jóváhagyó döntését meghozta.

Nem értenek vele egyet

A társaság nem ért egyet a GVH döntésével, mivel "hiánytalan és pontos információk nyújtásával jóhiszeműen jártunk el az alapeljárás során". A vállalat szerint a GVH részére több körben szolgáltatták a kért adatokat (köztük az i-TV tevékenységére vonatkozó adatokat is), és a cég munkatársai további konzultációkra is rendelkezésre álltak, miután a Digi szerint nekik is alapvető érdekünk volt, hogy a GVH számára minden szükséges információt és tájékoztatást megadják az összefonódás kérelmezett jóváhagyásához.

A GVH által az i-TV és az Invitel szolgáltatások átfedő területei vonatkozásában előírt kötelezettségekhez felhasznált hiányos adatok nem a társaság adatszolgáltatásából származtak, hanem a GVH saját adatgyűjtéséből, "amelyet az igen terjedelmes, 10 hónapot átölelő vizsgálat során folytatott" - állítja a Digi.

A vállalat ugyanakkor azt is közölte: ebben az új vizsgálati folyamatban is "jóhiszeműen és teljeskörűen" együttműködnek a GVH-val annak érdekében, hogy az összefonódást ismételten jóváhagyó, új határozat a lehető leghamarabb megszülethessen.