Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A cég közleménye szerint ezzel a lépéssel lezárult az a 2017 végén kezdődött folyamat, amelynek során az öt regionális víziközmű mindegyike a Díjnettel szerződve lehetővé tette az e-számlakezelést és -fizetést, összesen mintegy 1,1 millió háztartás számára.

A TRV Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Heves, Csongrád megyékben, illetve Pest megye egy részében szolgáltat, így összesen 262 település vízszolgáltatását biztosítja.

A TRV csatlakozása az e-szolgáltatóhoz egy, a regionális vízszolgáltatók folyamatainak egységesítését célzó közbeszerzés keretében valósult meg, a többi érintett társaság, a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV), a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV), az Észak-dunántúli Vízmű Zrt. (ÉDV), valamint az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. (ÉRV) integrációja már az előző hónapokban lezajlott.

Magyarországon 2010 óta a víziközmű-társaságok körében erőteljes integráció zajlott le, a korábbi mintegy 400 társaság helyett ma mintegy 40 víziközmű-szolgáltató tevékenykedik, az 5 regionális többségi állami tulajdonú társaság mellett kettő többségi fővárosi tulajdonban, a többi pedig többségi önkormányzati tulajdonban működik.

Kitértek arra is, hogy országos szinten az egy lakosra jutó évi vízfogyasztás a hálózatba kötött lakásokban már hosszú évek óta 34 köbméter körül alakul, 2016-ban az összes lakás több mint 95 százaléka rendelkezett vezetékes ivóvízzel, ez az arány a községekben is meghaladta a 91 százalékot.

A Díjnet Magyarország egyik vezető független e-számlakezelési szolgáltató vállalata, a Magyar Posta és a Takarék Csoport közös tulajdonában álló társasághoz eddig 30 számlakibocsátó csatlakozott. A cég internetes felületén, a www.dijnet.hu portálon a legnagyobb fővárosi közüzemek mellett jelen vannak országos közüzemi, illetve telekommunikációs szolgáltatók és biztosítók, regionális közműszolgáltatók és önkormányzatok is.

Tavaly a Díjnet nettó árbevétele 658,3 millió forint volt, adózott nyeresége 45,67 millió forintot ért el. A Díjneten keresztül megvalósított fizetési tranzakciók összege 43,7 milliárd forint volt, 36 százalékkal haladva meg az egy évvel korábbi 32,1 milliárd forintos értéket.

A fotó forrása: Shutterstock.