Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jót tett a tulajdonosváltás és az új menedzsment a Nanushka divatcégnek, ugyanis a 2016-os 331 millió forintos forgalom idén már 3 milliárdra nőtt, miközben a 2016-os 66, majd 2017-es 349 millió forint veszteség 300 milliós profitra változott.

Időközben a cégnek új többségi tulajdonosa lett. A korábbi befektető PortfoLion Zrt.-t követően a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt Exim Növekedési Magántőkealap tőkeemeléssel lett a cég 71 százalékos tulajdonosa, míg a menedzsment, az alapítók és a designer, Sándor Szandra, együttesen 29 százalékos pakett felett rendelkeznek.

A divatszakmában elismert, de üzletileg mérsékelten sikeres vállalkozás irányítását korszerűsítették, a marketinget új alapokra helyezték és erős külpiaci offenzívát indítottak. Mindezek eredményeként a Nanushka immár negyven országban van jelen, mégpedig úgy, hogy a fizikai jelenlét mellett az online értékesítés is megerősödött, online boltjából közvetlenül 100 országba szállítanak. A cég budapesti flagship üzlete a teljes árbevétel 10 százalékát hozza, a többi a külpiacokról - elsősorban az Egyesült Államok, Nyugat-Európa és Távol-Kelet - érkezik.

Kifutókról az üzletekbe

A piacépítésben fokozatosan léptünk előre. Ma már jelen vagyunk minden jelentős divatshown, pop-up store-okat üzemeltettünk Párizsban, Los Angelesben, termékeink pedig egy sor prémium áruházban, így a Selfridgesben, a Lafayette-ben és a Saks Fifth Avenue-ban is megtalálhatók - mondta Gubicza Ágoston, GB & Partners többségi tulajdonosa.

A gyorsan felfutó keresletet mesterségesen korlátozta egy ideig a Nanushka, így az "elérhetetlen márka" kategóriájába tartozott. Ez jót tett a márkának, mert már a jövő őszi kollekcióért kapkodnak a külföldi nagykereskedő cégek. A termelés nagyobb hányada továbbra is Magyarországon zajlik, de néhány speciális munkafolyamatot külföldön végeznek. (A különleges, vegán bőrárukat például nem tudják még itthon gyártatni, ezért és a cipőket is Marokkóban állítják elő.)

Jön a férfikollekció

A márka ismertsége jelentősen megdobta az árakat is. Míg korábban egy ruháért maximum 5-600 eurót tudtak elkérni, ma már jóval drágábban kelnek el a Nanushka termékek. A 2019-es nyári kollekcióban pedig először jelenik meg ezer euró (324 ezer forint) feletti ruha.

Fontos állomás volt a női kollekcióhoz kapcsolódó kiegészítők megjelenése, így táskákkal és ékszerekkel is gazdagodott a kínálat. Ez utóbbiak főleg az online értékesítés miatt fontosak - ezeket ugyanis könnyebben rendelik meg a vevők, mint a ruhákat. A cég 2019 végén dobja piacra első férfi kollekcióját, amely a globális márkaépítés következő lépcsője lesz. A tervek szerint 2020-ban ez hozza majd a teljes árbevétel 10 százalékát.

Az Exim alapja, több lépcsőben egymilliárd forintot invesztált a Nanushka cégcsoportba, és úgy tűnik, hogy mostantól már nem kell tőkét betenni a működtetésbe és fejlesztésbe. Az alapkezelő 3-4 év múlva tervezi az exitet. Gubicza szerint a divatipart továbbra is ígéretes befektetési területnek tartják, ezért jelenleg is több divatcéget figyelnek.