A lapnak a fuvarozók elmondták, hogy többet kell majd fizetniük a MÁV-nak a vontatáshoz használt villa­mos energiáért. E költségek a Rail Cargo Hungáriánál (RCH) várható­an 23 százalékkal nőnek, a GYSEV Cargónál 25 százalékkal, a CER Cargo Hungary pedig 20 százalé­kot jelzett.

A másik nagy, díjemelésre szorító tétel an­nak többletköltsége, hogy a pályafelújítások miatt a szerelvények kénytelenek a korábbinál hosszabb úton és hosszabb ideig köz­lekedni - mondta Kukely Márton, a CER Cargo Holding vezérigazgatója.

Az RCH-nál például 20-30 százalékkal nőtt a fuvarozási idő, egy átlagos tehervonat menetide­je pedig másfélszer olyan hosszú, mint amennyit a menetrendje indo­kolna. Októberig a társaság vonatai a tervezettnél 444 ezer kilométer­rel hosszabb utat tettek meg, áru­tonnában kifejezett teljesítményük pedig 4 százalékkal esett.

A GYSEV Cargo számára pályasza­kasztól és infrastruktúrától függően 3-10 százalékkal nő 2019-ben a pá­lyahasználati díj, a vontatási költség pe­dig 5-6 százalékkal.

A társaságok egyéb költségei is nőnek. A GYSEV Cargo legalább 5-6 százalékkal nö­vekvő személyzeti jellegű ráfordí­tással számol, és azzal, hogy jelentő­sen emelkednek az alvállalkozóinak fizetendő díjak is - írta a lap.