Oroszország ugyanakkor jelenleg is fenntartja a teljes, Ukrajna pedig a részleges zárlatot. Hongkong előtt néhány észak-afrikai ország, ezt megelőzően a balkáni államok oldották fel a tilalmat, illetve Ukrajna vette ki a zárlat alól a keltető tojást. A magyar baromfiágazat számára az egyik legnagyobb gond, hogy az orosz piacra nem szállíthat, mert ez igen nagy, a takarmányokkal, kiegészítőkkel együtt évente 5-6 milliárd forintos piac - hangsúlyozta Bárány László. A terméktanács szerint a hivatalos diplomácián kívül szakmai tárgyalásokat is kellene kezdeni az orosz partnerekkel, hogy változtassanak álláspontjukon. Bárány László elmondta: egész Európában nagy baromfihiány alakult ki, s igen hamar legalább 5-7 százalékos áremelkedés lehet Magyarországon is. A hollandokkal évtizedek óta nem fordult elő, hogy a közismerten alacsony áraik a magyarországi árak fölé mennek. Most viszont 8-10 forinttal többet kérnek a csirke kilójáért. Sőt vevőként is megjelentek Magyarországon, és több más európai ország kereskedői is jelentkeztek már, hogy baromfitermékeket akarnak vásárolni. Igaz, hogy a baromfival a keltetéssel együtt 9-10 hét alatt fel lehet zárkózni az igényekhez, de ehhez elegendő tojásra is szükség lenne. Az állományok csökkenése miatt viszont ebből sincs elegendő. Legalább október közepére, végére lehet majd egyenesbe jönni a termeléssel - jegyezte meg Bárány László.