Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Balatonberényben leginkább annak örül a polgármester, hogy most majd, évente még egy utcát újra tudnak aszfaltozni a napelemes erőmű után a települési kasszába befolyó iparűzési adóból; Nagykőrös első embere pedig annak, hogy érdemi hasznosítási megoldást találtak a határban, mezőgazdasági művelésre alig-alig alkalmas területeknek.

Az ALTEO a balatoni beruházásával is, illetve a monori és a domaszéki utáni újabb alföldi beruházással is 6,9 megawattal (MW) növelte a fotovoltaikus portfólióját. A két új projekttel így az már eléri a 20 megawattot. A tavaly év közepén akvirált (vagyis: az ALTEO a napelemes termelők építéshez szükséges engedélyekkel rendelkező projekttársaságokat vásárolt fel) projektek az energetikai cég 2017-2019 közötti, több mint 10 milliárd forintos stratégia beruházási programjának részei.

Mint azt a nagykőrösi helyszínen Kovács Csaba projektfejlesztési vezető elmondta: mindkét beruházás különleges a maga nemében. A balatonberényi napelemes építkezés megkezdéséhez, illetve a terep egysíkba rendezéséhez például komoly talajmunkák elvégzésére volt szükség. Az évek óta használaton kívüli, egykori erdészeti feldolgozó üzem területén cserébe egy szélcsendes, a nap "vonulási útjába" tökéletesen illeszthető rendszert kapcsolhattak be. A nagykőrösi beruházás érdekessége pedig az, hogy ez az erőmű az országban jelenleg a legnagyobb billenőpaneles, napkövetős rendszer Magyarországon.

A két napelempark által termelt villamos energiát 25 éven át értékesíti az ú.n. kötelező átvételi rendszerben (kát), a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal engedélye alapján.

A cikk megjelenését az ALTEO támogatta.