A projekt része az 1,1 kilométeres híd kivitelezése mellett az útépítés is. A fejlesztéssel ugyanis Kalocsa 512-es jelű nyugati elkerülő útját kötik össze a Duna túlpartján futó M6-os autópályával. Ehhez nem csak a híd hiányzik, hanem nagyjából 13 kilométernyi út is. Ez volt a kivitelezésre kiírt közbeszerzés első része, amit egy 76,95 milliárd forintos ajánlattal nyert meg a Duna Aszfalt - olvasható a G7 cikkében.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tenderének második része egy erre az új útra merőleges másik útszakasz építéséről szólt, amely Gerjent és Paksot fogja összekötni kétszer egy sávon. Ez valamivel rövidebb, 11,2 kilométeres, és hidat sem kell hozzá építeni. Ezt 14,96 milliárdos ajánlattal nyerte el a Duna Aszfalt.

A közbeszerzésen a milliárdos üzletember Szíjj László cége mellett egyetlen piaci szereplő volt, amely mind a két részre érvényes ajánlatot adott le, az SDD Konzorcium. A Dömper Kft., a Subterra-Raab Kft. és a Pannon-Doprastav Kft. alkotta csoportosulás azonban a nagyobb munkát közel nyolcvan, a kisebbet pedig valamivel több mint 16 milliárd forintért vállalata volna el - írta a lap.

A Paks-Kalocsa híd építését 2015-ben jelentette be Lázár János akkori Miniszterelnökséget vezető miniszter. A beruházást a paksi atomerőmű bővítésével indokolták.