Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szövetség keddi közleményében ismerteti: a 2013. február 15-én megjelent NGM rendelet értelmében a számítógép alapú pénztárgépek átállási ideje 2013. június 30., de december 31-ig használhatóak a régiek is. A rendeletet (ideértve az informatikai követelményrendszert) májusban módosították, amivel a gyártók által az Adóügyi Ellenőrző Egységeken (AEE) addig végzett fejlesztőmunka hiábavalóvá vált. Szeptemberben újra módosították a rendeletet, ami akkora csúszást okozott, hogy nincs elegendő AEE a piacon - írja a MÁSZ.

A szövetség közleménye szerint többször is tárgyalt a nemzetgazdasági tárcával erről, de a november 15-én megjelent rendelet nem hozott érdemi változást: 2014. január 1-jétől csak olyan pénztárgépek működhetnének, amelyek minden szempontból megfelelnek az előírásoknak.

A MÁSZ november 20-án levélben jelezte a nemzetgazdasági miniszternek, hogy ez objektív akadályokba ütközik. Ezt azzal indokolták, hogy tagvállalataik egy- és kétvállalkozós üzemanyagkút-kezelő pénztárgépeket üzemeltetnek, amelynek specifikációját az említett rendeletben sem szabályozták; a kétvállalkozós kasszarendszerekhez szükséges AEE még nem elérhető a piacon, és a várható időpontot még az egységet gyártók sem tudják; a rendeletnek megfelelő pénztárgéprendszerek kifejlesztése csak az AEE megjelenése után indulhat, a fejlesztés, a hatósági engedélyeztetés, valamint az üzembe helyezés pedig még hónapokat vesz igénybe.

A MÁSZ tagvállalatai - a jelenleg érvényes rendelkezéseknek megfelelően - havonta teljes körű analitikus adatszolgáltatást nyújtanak értékesítésükről a NAV részére. Az új kasszarendszerek bevezetése csak az adatszolgáltatás gyakorisága szempontjából jelent változást (havi beküldés helyett azonnali lesz), költségvetési, illetve adózási szempontból nem.

A benzinkutak kasszái abból a szempontból teljesen egyediek, hogy csak a kútoszlopokkal összekötve működhetnek, azaz semmilyen más helyen alkalmazott PC alapú kasszarendszerrel sem helyettesíthetők. Így hiába van bármilyen PC alapú kasszára engedély, ha az nem köthető össze a kútoszlopokkal, akkor azokat nem lehet használni a benzinkutakon - írja közleményében a szövetség.

Az üzemanyagkutak által felvetett problémáról korábban már írt a sajtó. A nemzetgazdasági tárca hétfőn, az MTI megkeresésére azt közölte, hogy nem szükséges az üzemanyagkutak - vagy bármely más kereskedelmi egység - esetében az online pénztárgépek bevezetési határidejének kitolása, mert a jogkövető pénztárgép-üzemeltetőket nem érheti hátrány. Az NGM egyértelművé tette, hogy nem lesz határidő-módosítás.

A szaktárca szerint minden érintettnek meg kell tennie minden tőle elvárhatót a jogszabályoknak való megfelelés érdekében, ami az üzemanyagtöltő állomásoknál minimálisan az üzembe helyezési kód megkérését, a megfelelő rendszer kiválasztását és megrendelését jelenti.

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) eddig hat számítógép alapú pénztárgép típusra vonatkozó forgalmazási engedélyt adott ki, ezek között az NGM szerint van üzemanyagkút-kezelő pénztárgép is. "Az átállás tehát megoldható. Amennyiben a NAV hiányosságot állapít meg, szankcionálni fog" - közölte az NGM.